AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 13. (Budapest, 2007)

IV. Tudomány- és egyetemtörténet - Szuromi Szabolcs Anzelm: A középkori egyetemek létrejötte és az egyetemi oktatás megszületése

S^uromi Szabolcs Anzelm O.Praem sorban találkozunk különféle kiváltságlevelekkel, amelyek szintén az egyetemek könnyebb működését hivatottak elősegíteni. A létrejött egyetemek már nemcsak a klérus képzését látták el, mint azt a székesegyházi iskolák eredeténél láttuk, hanem már világiak képzésével is foglalkoztak. Ez különösen a jogtudományok terén jelentkezett, hiszen ilyen végzettségű szakemberekre a királyi vagy császári kancelláriában és a jogszolgáltatásban nagy szükség volt. Ehhez kapcsolhatjuk még a városiasodás hatását, amely szintén erőteljes lökést adott az egyetemek fejlődéséhez, elég, ha csak azokra a hallgatókra gondolunk, akik a különböző városi funkciók elnyerésének a reményében döntöttek az egyetemi tanulmányok vállalása mellett. A tanítás több lépcsőben történt. Egyetemi képzésre csak az jelentkezhetett, aki már befejezte a hét szabad művészet (septem artes liberales) tanulását, amely a következő stúdiumokat foglalta magában: nyelvtan, szónoklattan, dialektika; számtan, zene, csillagászat és mértan. A hét tárgy két fő csoportra oszlott, az első hármat közösen triviumnak nevezték és oktatásuk általában a plébániai iskolákban folyt; míg a többi négyet közösen quadriviumnak hívták, amelyek már a magasabb szintű tanulmányokra készítették fel a diákokat. Ezeknek a tárgyaknak az okítása külön karon történt (facultas artium), amelyekből fejlődtek ki később a „bölcsész" karok. Az alapképzés végét a borostyánkoszorú elnyerése jelentette, amiről a végzettet bacvalaureus-тк nevezték. Ezután következett a céhek szakvizsgájának megfelelő tanítási engedély - licentia — megszerzése, amely az archidiakónus előtt egy té^is megvitatásával végződött. Ez már magiszteri fokozatnak számított, azaz a sikeresen befejezett vizsga után a jelölt már tagja lehetett a tanári testületnek. A licenááiust letett hallgatók többsége ezzel a fokozattal befejezte egyetemi tanulmányait, hiszen a doktorátus megszerzése további külföldi tartózkodást, azaz még több költséget jelentett volna, nem is beszélve magának a doktorátusnak az eléggé magas áráról, amelynek megfizetése egy magát végletekig tartozásokba vert egyetemi diák számára már általában végképp lehetetlennek bizonyult. A tanulmányok betetőzése a doktori fokozat elnyerése volt. A szó maga képzőt, tanítót jelent, arra utalva, hogy a fokozat birtokosa a saját szakterületén „doctus", azaz képzett, tanult. A doktori védés nyilvános, a többi diák jelenlétében lezajlott disputatát foglalt magában. A tézis felvetése szintén az egyetem vezetősége előtt folyt, azonban itt már a diáktársaknak is lehetősége nyílt a tézissel kapcsolatban kérdéseket megfogalmazni, amelyre a jelöltnek szintén reflektálni kellett.

11 A tanárok (magiszterek) és diákok kö^Ös testületet alkottak, amelyben kölcsönösen kiegészítették egymást. Szervezetük szempontjából az egyetemeket két fő csoportba szokás sorolni. Az első az úgynevezett alulról építkező, vagy demokratikus egyetem típus, amelynek legjellemzőbb megnyilvánulása a bolognai egyetem. Itt a hallgatók maguk választották a tanárokat és az egyetem vezetőségét ez két rektort foglalt magában — és az egyetem szabályzatát is közösen állították 11 Vö. MONTANOS FRRRÍN, E., Las ,£)uestiones Disputatae" en los estatutos universitarios medievales, = BELLOMO, M. (ed.), Die Kunst der Disputation. Probleme der Recbtsauslegung und Rechtsanmndung im 13. und 14. Jahrhundert, München, 1997, 157—204. 306