AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 13. (Budapest, 2007)
IV. Tudomány- és egyetemtörténet - Horváth Pál: Egyetemi-jogi kultúránk ősforrásai. A korai reneszánsz studium generale-ja
Egyetemi jogi kultúránk ősforrásai helyek, ill. az ún. patvariák és az egyháziak által szervezett káptalani stúdiumok voltak. Megnyugtatóan nem tisztázott mégsem, hogy a nagyszombati Jogi Fakultás milyen ősforrásokban fogant, és hogy ez az önmagában le nem becsülhető előrelépés (a császári római jog, a kánonjog, ill. a még mindent magába foglaló ius patrium) valójában milyen konkrét társadalmi igény kielégítésére szolgált. Megragadja viszont figyelmünket az a történelmi tény, hogy már a 14. század végén, az ország központi fekvésű városa, Buda került előtérbe a magyar jogi művelődés fellegvárának kialakítása szempontjából. 1389-ből kelt IX. Bonifác pápa kiváltságlevele, amelyben az óbudai egyetem alapítását tette lehetővé. A töredékes történeti forrásanyag jelzi azt is, hogy a kar otthonát képező város (Buda) Mátyás király idejében, a 15. század második felében is egyetemi város volt. A lehetőségek tehát - századokkal a nagyszombati egyetem alapítása előtt - érlelődtek arra, hogy a magyar jogi művelődés központja Budán, ül. Pesten kialakuljon. E lehetőségek sajnálatos módon - a másfél évszázados török uralom idején persze elsorvadtak. Valójában a magyar jogi művelődés központjainak létrehozására irányuló első kísérletek az európai humanista eszmék közvetlen vagy közvetett hatása alatt jelentkeztek. A reneszánsz korának haladó eszmeáramlatai ugyanis komoly lehetőséget rejtettek magukban az önálló hazai államelméleti-jogi tudományosság kifejlődéséhez és általában a jogi művelődés megalapozásához. Az erre alkalmas intézmények, egyetemek tartós fennmaradását azonban nemcsak a századokig tartó háborúk és az áUami függetlenség tragikus sorsfordulatai tették lehetetlenné. A humanizmus és általában a reneszánsz korabeli kultúra térhódítására a hazai kedvezőtlen társadalmi feltételek bénítóan hatottak és ezen negatív tényezők a magyar jogi művelődés központjainak fejlődésében is érezhetők. Hazánkban a humanista eszmék, a helyi, társadalmi feltételek által korlátozott módon hódítottak teret és a kétségtelenül kimutatható szellemi előrehaladást nem követte a polgárság nagy reneszánsz-kori előretörése. így a városi polgárság és a központi hatalom gyengesége következtében Magyarországon a reneszánsz nem a polgárság, hanem a nemesség kultúrája lett. 7 Ez a társadalmi elem és főként a 16. század második felében kifejlődő új arisztokrácia pedig egyre jobban elvesztette érdeklődését - az egyébként is polgári tartalommal telített - humanista eszmék iránt. A 16. század végén és a 17. században felbukkanó erőteljesebb hazai auamelmeleti-jogi tudományosság 8 inkább csak a nyugati humanista frazeológiával vonta magára a figyelmet. E korban az áUamelméleti-jogi tudományosság alapkérdései a „monar7 Bónis György, Klaniczai Tibor, Kardos Tibor vizsgálódásai nyomán ld. Magyarország története. II. 1526-1790, Bp., 1962, 378. 8 Ilyenként utalhatnánk a hányatott életű Otrokocsi Ferenc életművére (Breve speámen introductionis in iurisprudentiam, Nagyszombat, 1699, illetve a pozsonyi humanista Schődel Márton Disquisitio historico-politica de regno Hungáriáé с művére (1629), valamint Baranyai Decsi (Csimor) Jánosnak már 1693-ban Kolozsvárott megjelent Syntagma instituüonum iuris imperialis ac Hungarici с művére, amely a magyar nemesi magánjognak (Ш. perjognak) az institutiok rendszerében való feldolgozását, illetve a hézagoknak a római jog szabályival történő kitöltését képviselte. Vö. KULCSÁR Péter, Bevehető, = Baranyai Decsi János magyar históriája (1592-1598), Bp., 1982, 20. 295
