AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 13. (Budapest, 2007)

III. Könyv- és irodalomtörténet - Jakab Judit: Szereplíra vagy „olvasztótégely”? Szerepversek Kányádi Sándor költészetében

S^ereph'ra vagy „olvasztótégely"? Bakonyom), Illyés Gyula Szegénylegény (1928) című versében, amely a Nyugatban jelent meg, ugyanígy aknázza ki e fogalom értelmét, Nagy László Versben bujdosó (1968) című költeményében pedig szintén ugyanezzel a tartalommal használja. A két jelentésréteg között a kapcsolatot az 'ellenállás', a 'valamivel való szembeszegülés' gesztusának kifejezése teremti meg. A továbbiakban e körből csak a Rákóczi-szabadságharc politikus szegénylegényénekeire utalok. A cím determinánsa hangsúlyosan negatív formája ellenére is {bujdosni se tudó) a bujdosás motívumát tartalmazó verseket hívja elő az olvasói emlékezetben. Legerőteljesebben Ady Endre bujdosó-helyzetdalai (Bujdosó kuruc rigmusa, 1909; Att utolsó kuruc, 1910; A menekülő lovas, 1913; Sípja régi babonának, 1914; Két kuruc beszélget, 1918) idéződnek fel, de természetesen - mögöttük - felsejlik a 17. századi és 18. század eleji bujdosóénekek alap tónusa is {Buga Jakab éneke, 1668; Zöld erdő harmatát ..., 17. század, 18. századi lejegyzések 1728 körül). A bujdosás motívumának értelmezéséhez pedig ismét Nagy László Versben bujdosó című művére kell utalnunk, amelyben a költő új tartalommal jelképpé növeli ezt a vándormotívumot. Két kisebb horderejű utalás a burkus szó és a sem inde sem unde kifejezés. Az előbbit a magyar népmesék szókincséből kölcsönözhette Kányádi, bár meg kell jegyezni, hogy a szó - első írott formájában — erdélyi hivatalos okmányokban tűnt fel; a második kifejezés latin igehatározók összetűzéséből keletkezett, amelyeket a tér, majd az idő, kezdet, ok stb. jelölésére használnak. A vers zárósorai a Bibliára utalnak: az utolsó ítélet megjelenítésének legismertebb szöveghelye a jelenések könyvében található (János Jelenésekről 20,11-15), bár az Otestamentumban a prófétáknál is találkozunk a végítélet gondolatával (Ám 2,16; 3,14; 5,18; Szof 1,8; 1,14-15), és az Újtestamentum egyéb helyein (2Kor 5,10) is megjelenik. A teljesség kedvéért azt is meg kell jegyeznünk, hogy a szakrális szókincs- és fogalomrendszer a forrásirodalmat, a kuruc bujdosóénekeket eleve áthatja. Az intertextus eredetével, nyelvi szerkezetével és poétikai mnciójával kapcsolatban néhány gondolatot kell megelőlegeznünk. Gadamer a szövegközöttiség jelenségének magyarázatában az intertextualitás szövegi, nem pedig befogadói létmódjáról beszél: „Az intertextualitásnak [...] a szövegből kell jönnie, nem pedig egy rendkívül művelt olvasótól. Ez az ellenvetésem a manapság divatos dekonstruktivizmus túlzásai ellen irányul."

30 A szövegben eszerint létednek az intertextusra utaló poétikai nyomok, amelyek a befogadót rávezethetik először egy szövegelem jelenlétének felismerésére, majd esedeg azonosítására is. Ezzel, az intertextus alkotói meghatározottságának a nézetével egyetérthetünk, bár ki kell egészíteni azzal a megjegyzéssel, hogy az intertextusok felismerése mindenkor az olvasótól függ, az átvett szövegrészlet 30 GADAMER, Hans Georg, Költeni és gondolkodni Hölderlin Emlékezés с verse tükrében, — G, HG, A s%ép aktualitása, Bp., 1994, 207. 267