AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 12. (Budapest, 2005)

II. Egyetemi- és felsőoktatástörténet - Fabó Edit: A hely szellemének humora (ELTE Egyetemi Könyvtár, 1865–1965)

Fabó Edit földrengés volt és az összes órák előreugrottak negyven percet. Eéértem. — Dériné. Na most már tisztáztad kérlek, hogy Dériné naponta háromnegyed órát szoptat, vagy más felelet. Ezt most már rendbe kell hozni! — Mondd Dümmerth kutatónapjával mi van voltaképpen? Eddig úgy tudtam, hogy naponta elosztva 55 percet végez kutatómunkát különböző levéltárakban. Most miért nincs itt? Rájött arra, hogy elmélyülten kutatni csak úgy lehet, ha legalább négy órát rászán az ember? Hej, ha nekem ennyi időm lenne! — Madár. Már megint szabadórás? Ezt nem értem! Ki kell ellenőrizni ezt az embert! Nem lóg ez túl sokat? Ez kérlek veszélyes beosztás, erre vigyázni kell! Ez rendőri ügy! — Na, öregem ez a Rajnai, szabadságon van! Ez megéri a pénzét! Tudod mi ennek a meséje? Hát kérlek: én ma reggel - tíz éves könyvtárvezetésem óta először és utoljára 7 óra 5 perckor lent voltam a portán. És jött ez a Rajnai. Amikor meglátott, rémesen zavarba jött - amit nem csodálok - és rögtön kijelentette, hogy ő nem késett, ő ma szabadságot vett ki. Hát tudod: ez az ember igazán tervszerűen gazdálkodik a szabadságával! — Szentmihályi! Na vajon most mit csinál? Tanít az egyetemen, vizsgáztat, könyvtárvizsgálaton van, vagy a fogát húzzák? Okvetlenül adjon munkajegyet! Nem engedhetek meg ilyen lazaságokat! Itt komoly baj van a munkafegyelem körül! A munkafegyelmet be kell tartani. És nekem az a feladatom, hogy a vonatkozó szabályokat betartassam! Nézd ez a Vörös, olyan mint a gép! Minden áldott nap pontosan hétre itt van! Nem gyanús ez neked? — Mondd a Wolf már tudja, hogy a munkaidő nyolckor kezdődik? Hát nézd, egyre inkább az a véleményem, hogy nagyon helyes volt az ellenőri intézmény életbeléptetését elrendelnem! Itt komoly ellenőrzés kell! Itt vannak az ellenőrök ellenőrzési naplói?" Tovább folytatódott a párbeszéd, melyet egy látogató szakított félbe, majd megvitatták az épp aktuális újítási javaslatokat s azok értékét. Az értekezlet tárgya természetesen a hazai könyvtárügy volt, a vendégek a 172

Next

/
Thumbnails
Contents