AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 11. (Budapest, 2003)

III. Irodalomtörténet - Cséka György: „A megválaszolatlan kérdés” – Tandori Dezső prózájáról

hátterében az áll, hogy a recepció, mintegy a szerzői intenciónak engedelmeskedve (ez főként Balassa Péter tanulmányára jellemző), figyelmen kívül hagyja magát a megvalósult művet, a konkrét szöveget, annak jellemzőit: nyelvét, elbeszélőjét, szerkezetét, mondatait, interpunkcióját, tagolását, azaz a mű művészi'jellemzőit, ahogy Babarczy Eszter írja: "Tandori szövegeit egy kategóriába bizonyosan nem sorolhatjuk: abba, amelyet az utóbbi időben elterjedt szóval "szövegirodalom"-nak neveznek. Nem mintha nem lenne hangsúlyos nála s szöveg szövegszerűsége, de ha azt kérdezzük, mi beszél, a válasz nem ez: a nyelv."

22 Igen jellemző, amit/ahogyan Fogarassy Miklós elemzi a Sár és vér és játékot. "E regény "titokzatos megálló"-jának további elemzésével felhagyva idézzük még a betétszövegek közül azt a kulcs szerepűt, amely -ugyan a könyvben (ismételten) szerepel, de mégis- olyan, mint egy "fülszöveg" :a regény summája. Valahányszor újra leírja, mindig másként idézőjelezi meg. Mi itt egy idézőjelektől megtisztított változatot idézünk (csonka így, de világosabb)..."

23 Fogarassy itt a szerzői intencióra ráhagyatkozva kiemel a szövegből egy olyan, mint egy fülszöveg-részt, tehát fülszövegként önkényesen megkonstruál egy szövegrészletet, amelyet a több mint nyolcszáz oldalas mű összefoglalásaként, summájaként, mondanivalójaként, üzeneteként, azaz igazságaként használ fel, úgy, hogy eleve nem törődik a szövegrész fizikai megvalósulásával, sem azzal, hogy ez a szövegrész nem egy, hanem több, más. A kritikus megtisztít, csonkol, s teszi mindezt a világosság (az igazság) kedvéért, azaz eltörli, megsemmisíti a jelölőt (az írást), és csak a jelentést részesíti előnyben, arra vágyik, azt akarja elérni, leválasztván róla a jelölőt, mint fölösleget, zavaró tényezőt, látszatot, szupplementumot. A szöveg (azaz az irodalom vagy a művészet) itt puszta reprezentáció, tükör, élménykifejezés. Akadály a valósághoz vezető úton. Azt is mondhatnám, hogy Tandori majd minden olvasójánál bizonyos értelemben nincs szöveg, amikor olvas. Nem szöveget olvas, hanem a vágyott jelentést. Nem merül el a szövegben, a legkevésbé sem szorosan olvas, hanem kicsit hátrébb lépve, és akkor mit is? Ennek a nem-olvasásnak a következménye, hogy a Tandori-próza közmegegyezésszerűen monolit, unalmas, egyhangú, terjengős, mániákusan önismétlő, szövegtengerként van értelmezve, elfogadva és kiutasítva a 20. századi magyar próza kánonjából. Ennek a nem-olvasó-olvasónak/olvasásnak elég csak felütnie egy Tandori könyvet, máris tudja, miről van szó: már megint a verebekről, meg az írásról. A jelöló-és témaközpontú szemlélet semmit sem talál a Tandori-könyvekben. Nem talál igazságot, jelentést, valóságot, ezért kreál, kiagyal, ennek eszközei a tartalmi összefoglalások, kivonatok, felsorolások. Ennek viszont következményei vannak: ahhoz, hogy tudjuk, mit jelent Tandori prózája, nem kell elolvasnunk, hiszen mindig ugyanazt írja évek óta, elég csak tudnunk, mi a lényeg: a verebek, ehhez, pedig fölösleges elolvasni azt a hihetetlenül nagy mennyiségű szöveget. A Tandori-recepció tehát meglehetősen homogén abban a tekintetben, ahogyan szöveget olvas, ezt az abogyant pedig Northrop Frye-t követve intenáonális fallááának nevezném: "Ha a gyakorlatban nem tudjuk felismerni az irodalomra 22 BABARCZY Eszter A szent melengetett helye. In: A ház, a kert, az utca. Bp., JAK-Balassi Kiadó, 1996,45. / 23 FOGARASSY Miklós: i.m. 82. 297