AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 10. (Budapest, 2001)

III. Irodalomtörténet - Muth Ágota Gizella: Irodalmi városképek. Adalbert Stifter: Bécs és a bécsiek, az életből vett képekben

bérházat építsenek a helyére. " Az emberi gyöngeségeket, hibákat leginkább talán a Die Streichmacher (Hencegők) és a Wiener Salonszenen ( Bécsi szalonjelenetek) с zsánerképek figurázzák ki, amelyek hangvételét szintén nem csekély mértékű önirónia színezi. Mindkettő a címben szereplő kifejezések magyarázatával indul. A "Streichmacher" szó a ma használatos sznob, pervenü árnyaltabb megfelelője, mert valódi jelentése inkább tréfacsináló, csínytevő, hencegő, tehát olyan valaki, aki nem rossz szándékból ugyan, de becsapja a világot, többnek szeretne látszani mint amilyen a valóságban. A pontos meghatározást Stifter sem adja meg, de körülírja a kifejezést és felvonultatja a szekta sokféle képviselőjét, nem tagadva: — "[...] hogy magam is közülük való vagyok [...] " így próbálja körülhatárolni a szó jelentését: ' Mi mindent be nem beszél magának az ember — mely kézzelfogható hazugságokat nem hiszi el saját magának ?"

64 Majd tobzódó hasonlatokkal, színpompás jelzőkkel, kis anekdoták keretében mutatja be a különböző hencegőket — kinagyítva az emberi hiúság, önteltség, rátartiság megannyi nevetséges vonását. A szalonok világát feltáró képet is meghatározással kezdi: "Aligha találunk mostanában még egy olyan sokjelentésű, elkoptatott és kárhoztatott dolgot, mint a szalon; [...]." ^Összehasonlítja a fővárosi szalonéletet a vidéki szülőházban, a kerti lakban tartott összejöveteleikkel, a sokszor mesterkélt viselkedést, a tiszta egyszerűséggel. Az igazsághoz tartozik, hogy Stifter a bécsi szalonok kedvelt vendége volt. Befutott íróként szívesen fordult meg irodalmi szalonokban, pl. a művészetkedvelő Joseph Wertheimer, a Schwarzenberg hercegi család és Henriette Pereira-Arnstein bárónő szalonjában.

66 Keményen bírálja azonban a felszínes összejöveteleket és azokat, akik úgy vélik, hogy "a nyakkendő, frakk, kesztyű és selyempárna jelenti a szalon lényegét; "

67 Stifter ezekben az ironikus hangvételű, de sokszor szatirizáló zsánerképeiben a kor káros (kóros) jelenségeit állítja pellengérre, főleg a feltörekvő középosztálynak a nemességet majmoló szokásait, tulajdonságait karikírozza csevegő stílusban, nem titkolt nevelő szándékkal. Személyes gyermek és ifjúkori élményekből, emlékekből fakad a Die J " [...] wenn ich noch hie und da ein schwarzes, vielgiebliges, hochgestrecktes Haus sehe, so fürchte ich schon, daß wenn ich morgen vorübergehe, Gerüste dastehen und tausend Menschen daran sind, das Haus und seine Nachbarn abzutragen, um ein glänzendes, weißes, gerades, viereckiges, reizloses Zinsgebäude hinzustellen. Wien...

227-228. "[...] daß ich selber einer bin [...] Was macht man sich nicht alles weis — welche handgreifliche Lügen glaubt man sich nicht selber?" Wien.

.. 188. ' "Es gibt kaum ein Ding in neuester Zeit, das so vieldeutig geworden, das so verbraucht und verpönt worden, als der Salon;[...]" Wien.

. .438. ROEDL, Urban: Adalbert Stifter in Selbstzeugnissen und Bilddokumenten. Reinbek bei Hamburg: Rowohlt, 1967. 73-74. "[...] und meinen, Krawatten, Fräcke, Handschuhe, Seidenpolster machen das Wesen des Salons; [...] ".Wien. ..439. 270