AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 9. (Budapest, 1999)

III. Irodalomtörténet - Klimes-Szmik Katalin: A császárság szülte magyar Pasmerindo király és Valeriano herceg

jobboldali ТА. A második rész címlapjának alsó szegélydíszét középen két osztatú címer és a címert tartó puttók mellett két szélről írnokként ábrázolt evangélisták alakja keretezi, balról a szíriai születésű Lukács evangélista akinek a lábainál ökör fekszik, jobbról pedig Alexandria püspöke, Márk evangélista az oroszlánnal. Az alsó keretdísz, miként a felső is megismétlődik az első rész címlapján. Egyszerű, virágokból, levelekből szőtt meander, szimmetrikusan elrendezve: apró pontatlanságok dacára mintha a középponttól balra és jobbra eső rész egymás tükörképe lenne. A szélső négyszirmú rózsa, utána oldalnézetben csúcsos alakú gránátalmavirág(?), majd egy kevéssé kivehető, esetleg bogáncs látható a középső medal két szélén. A medálban a signatura kapott helyet. Az alsó keretdísz azon az oldalon a legrajzosabb amely a fordítónak az olvasóhoz intézett intelmeit tartalmazza, ugyanakkor ez a korabeli nyomtatványokon leggyakrabban ismétlődő, szokványos díszek egyike: két puttó tartja a középső üresen hagyott mezőt keretező babérkoszorút. Mindkét oldalon bőségszaru és indák, levelek töltik ki a teret. Díszes iniciáléval kezdődik minden fejezet. Van azonban néhány nagyobb méretű, alakos ábrázolással kiemelt szövegkezdet, mint amilyen a fordító előszavát indító S az Isten Anyja ábrázolással, és hasonlóan díszes iniciálék C, D, M, I. A tartalomból A Német Birodalomban Octavio császár és felesége, az angol király leánya, Pulcrea (Vantafileo király leánya), Kölnben messze földön híres udvartartást folytatnak, igazságos uralkodók hírében állnak. A hercegek nevelésre gondot fordítanak, természetes jó tulajdonságaikat segítenek a nevelés által tökéletesíteni. Sokan adják udvarukba gyermekeiket apródnak. Szarvas vadászaton a német császári in fans, Nestarcio megismerkedik Danelával /Artemis/, megtudja milyen nagy veszély fenyegeti a konstantinápolyi görög császár, Constancio leányát, Arindát. Az űzőbevett szarvas Danelánál kap menedéket, ösztönös bizalma felébreszti Nestarcio bizalmát is és érdeklődést vált ki belőle 168

Next

/
Thumbnails
Contents