AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 7-8. (Budapest, 1997)

III. Irodalomtörténet - Jakab Judit: „Játsszuk ami nincs, de lehetne ...”. A szerepversek szemléleti háttere és formái Szilágyi Domokos költészetében

Az első változatban olyan erősen hat a belső zenei kör, hogy tartalmi rétegeire szinte már nem is figyelünk. A táncos dallam fölébe nő a „földhözragadt" tartalomnak, a hétköznapi zsánerképnek. A szó és a ritmus erőteljes „kergetőzése" egészen a hetedik változatig megmarad. Az első hét variáció travesztia-j el legét a fenséges és a közhelyszerű kavargása adja. Szigorúan tiszta metrum, kötött formák /disztichon, szapphói strófa, pszeudoalkaioszi strófa stb./, régies-patinás írásmód és a legközönségesebb szókincs, a leghétköznapibb kommentárok keverednek. Kicsinyes, mindentudó pletykák célzásai köszönnek vissza magasztos formában a Hatodik változatban. A nyolcadik variációtól a tizennegyedikig lírai irányzatokat, stílussajátságokat parodizál. Némelyik mögött ihletője jobban érezhető: Ady-hatás rejlik a nyolcadik változat mögött, a kilencedik variáció pedig Szilágyi Domokos lírájának egy korábbi lenyomatát őrzi. Olyannyira, hogy egy régebbi rímpárja is szó szerint tér vissza /egyre-másra - Egymásra/. A depoétikus elemeket tartalmazó antilírától az intellektuális-elvont líráig, mindenből ad ízelítőt. A tizennegyedik változat két utolsó sorának aforizmaszerű csiszoltsága ismét Weöres hatását engedi sejtetni. Az azonos fontosságú jelenségek mellérendelését mintázza a grammatikai szerkezet kiazmusa is. De a történet belső, logikai szintjén a „cselekmény" is itt ér véget. A tizenötödik variáció az előzőekhez hasonlóan, kancsal rímek csúfondárosságával szólal meg, majd egy személyes vallomással búcsúzik. /A szerepkeresés motivációja/ Az Utóhang problematikája - a költői magatartás milyensége, felelőssége - végső fokon szorosan hozzákapcsolja ezt a versét is mély gondolati tartalmú szerepvers-parafrázisaihoz. Korábban már rámutattunk, hogy Szilágyi Domokos szerepjátékai lényegesen szűkebb világban mozognak, mint Weöreséi. Többnyire önnön tragikus sorsát játssza meg, vagy ha nem, akkor is csak egy gondolatkör foglalkoztatja: az emberi és költői magatartásformák lehetőségei. Szerepversei mögött ezért nem ugyanaz a filozófiai motiváció van, mint Weöresnél, aki az individualizmus játékos legyőzését látja bennük. Szilágyi elgondolása ellentétes ezzel: „Játsszuk, ami nincs, de szeretne / lenni. Esendő mimagunkat." A költő szerepjátékai is ebben a szellemben értelmezhetők: az érvényes sors változatok, költői szerepek faggatásával önmaga megteremtéséért küzd. 235