AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 7-8. (Budapest, 1997)

III. Irodalomtörténet - Bakos József: A soproni evangélikus líceum diáklapja a „Nyugati Őrszem” (1938–1943)

megújhodása"; „Az Új Magyar Föld" stb.

30 „Világváros - «világtalan» falu" című írásával CSABA József igyekezett felhívni a figyelmet a vidék, a falu társadalmi problémáira. A nagyvárosok „kirakat-kultúrájával" szembe állítja a magyarság többségének lakóhelyét, a falut, mint az ősi magyar népélet értékeinek egyedüli hordozóját. Menekül a faluból mindenki, aki csak teheti, a „rossz közigazgatás, elhanyagolt közegészségügy, gyarló népművelés, szervezetlenség, maradiság, kisszerű életkörülmények, céltudatlanság, a tengődő élet fülledtsége" elől a nagyvárosokba. Nem szabad veszni hagyni a falu által képviselt ősi népi értékeket, meg kell őrizni a hagyományok teremtő erejét, lehetőséget kell adni a paraszti életforma megújulásának. „Ma már sokan világosan látják..., hogy csakis ez az új szellemű és új célú diákság jelenthet a holnap demokratikus Magyarországának életet, jogot, kenyeret és jövőt", és ez az ifjúság már „készíti az új Magyarország alapjait és megindul, hogy a város és a falu között tátongó mélység fölé hidat építsen"

31 Ebből az időből fennmaradt BALOGH Edgárnak CSABA Józsefhez írt levele (1929. december), amelyben említést tesz a Református Diákmozgalom munkájáról és kapcsolataikról. Kapcsolatban álltak a Baráti Szó szerkesztőjével, TÁRNOK Gyulával, akinek BALOGH Edgár megküldte írásait. A közvetítő VASS László volt, a Diákvilág munkatársa. A pozsonyi Sarlómozgalom vezetője így vall budapesti vendéglátójának, az itthoni élményekről, az új ismeretségekről: „Úgy voltam Budapesten, mint mikor a baka hazament a frontról. Sok jót láttam és sok rosszat, s nehéz volt visszajönni, s mégis örülök, hogy megint az itteni küzdelmes életben, a magyar élet frontján vagyok. Hiszem, hogy éppen nekünk kisebbségeknek - frontharcosoknak világosabb látásunk van, s ezzel a Hinterland ügyeibe is be kell szólnunk! Ránk igazán nem mondhatja senki, hogy nemzetáruló, destruktívak vagyunk. Engem is felszentelt a harcra, az igaz szó hirdetésére az ifjúságban nyugdíjtalan apám kilenc esztendős vergődése, halála, s az én tehetetlen, pénztelen, nehéz jövőjű sorsom, az állampolgárság, a kenyér szerzési lehetőség hiánya. (...) Budapesten beszéltem azokkal, akiktől tanulni akartam: Kassák Lajossal, Kodolányi Jánossal, Varró Istvánnal, Haraszti Sándorral, Bátky Zsigmonddal, beszéltem Szabó Dezsővel és Móricz Zsigmonddal, s amit a legjobban nem tudok elfelejteni, Sík Sándor szemei, barátságosak, bizalmasok voltak. Pedig tudom, hogy ha vitatkoznánk előbb-utóbb szomorú ellentétekre bukkannánk, amikkel másnál kevésbé találkoznék az előbb említettek közül. Ha köztünk, kedves Jóska, van elintézetlen kérdés, a módja a további vitának induljon ki a barátságunkból és az őszinteségből. (Az «Új Szó»-ban megjelent, kissé pesszimisztikus cikkemet kérd el Vass Lacitól) L. a Diákvilág 1929. szeptember; október-novemberi számait! 31 CSANÁDI [CSABA] József: Világváros - „világtalan" falu. = Diákvilág, 20. évf. 2-3. sz. (1929. október-november) 36-37. p. 205