AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 7-8. (Budapest, 1997)

I. Az Egyetemi Könyvtár gyűjteményeiből - Farkas Gábor Farkas: Az Antiquissima-gyűjtemény és a számítógépes adatbázis

azt megelőző lap az ősny. 256-ból származott. Az a? és az ag fóliót tévesen az előzőhöz kötötték be, valószínűleg 1886-ban, mint az KUDORA Károly könyvtárőr egykorú bejegyzéséből feltételezhető. Mindkét ősnyomtatvány, CICERO "Epistolae ad familiäres" című művének velencei kiadását tartalmazza az 1487-es, illetve az 1493-as esztendőből. Az ősny. 256-hoz hozzá volt kötve egy másik könyv, amely a J 1. katalógus szerint a fenti mű 16. századi kiadása (Párizs, 1557). Ez a kötet még 1646 előtt a bécsi Pazmaneumbsi került, amelyet az esztergomi érsek 1623-ben alapított, s innen került vissza a rend 18. századi feloszlatása után az Egyetemi Könyvtárba, anélkül, hogy sejtettük volna történetét. A J 2. katalógus szerint a Nagyszombatban maradt ősny. 256-os 1690-ben „sine compactus", csakúgy mint a most a raktár mélyéből előkerült antiqua, amely jelzi a könyvek erőszakos szétválasztását. A két összetartozó könyv eredetileg fehér hártyakötésben volt, s a tulajdonosi bejegyzés szerint 1586 után került a turóci jezsuiták birtokába. Más köteteknél is tapasztalt eljárás sejteni engedi, hogy az új könyvtárépületbe költözés után (1875) alapított ősnyomtatványtárban igyekeztek teljes példányokat "létrehozni" az oktatásban oly fontos klasszikusokból, így kötötték be a tulajdonosi jegyeket tartalmazó oldalt a másik Cicero kötetbe, mely egyébként nem antiquissima, hiszen 1636-ban szerezték be, ahogy ez az első fólióra írt bejegyzésből látszik. Vértesy Miklós egyébként az 1690-es katalógus alapján jelezte a szóban forgó ősnyomtatvány esetleges antiquissima-gyűjteménybe való tartozását, ám possessor-bejegyzés hiányában ez csak feltételezés maradt." A korszak könyvkultúrája jobb megismerésének elengedhetetlen feltétele a kötetek egyedi jellemzőinek a bemutatása. Minden egyes könyvről, a lehetőséghez mérten, az alábbi jellemzőket tartottam fontosnak kiemelni: 1. A könyv kötése. Az állomány nagy része még az eredeti kötését viseli, általában fehér bőr- vagy pergamenkötést. A később átkötött könyveknél - a katalógusok alapján - kideríthető a legtöbb esetben az eredeti, 16-17. századi kötése. Az 1632-ben elkezdett könyvtárrendezéssel és katalogizálással párhuzamosan a kötéseket is ellenőrizték, a bekötetlen vagy sérült kötéseket újrakötötték, legtöbbször kódexlapokba. Maga NÉMETHI Jakab, ennek az időszaknak a könyvtárosa, a J 1. katalógust is egy ilyen fragmentumba kötötDÜMMERTH 1963 - VÉRTESY 1964 - Catalogus incunabulorum quae in bibliothecis publicis Hungáriáé asservantur. Ed. Géza Sajó - Erzsébet Soltész. Bp., 1970. XXIX-XXXII1. p. BEKK, MS J 1. С. "149. Epistolae Familiäres cum enarrationibiis, in fol(io) membr(ana) alba, Parisijs 1557. Idem, cum asserculis, Venetijs 1487." - BEKK, MS J 2. C. Humanistáé "Eiusdem Epistolae Familiäres, cum Com(m)entario folio [18. századi kézírással:] Venetijs 1487. sine compactus 1690." - Az antiqua raktári jelzete: BEK, Hb 2r 35, a possessorbejegyzése: "CollegijPazmanianj Cat(alogo) Insc(riptus) 1646."Érdemes összevetni az 1681 ben készült katalógussal: "Eiusdem Epistolarum Familiarium libri 16. Parisijs 1557 Fol(io) M(embrana) A(lba)" BEKK, Ms J 10/11. fol. 113. - VÉRTESY 1964 - FARKAS Gábor: Bibliotheca Antiquissima (1586-1635). Szakdolgozat, Bp., 1994. 43