AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 7-8. (Budapest, 1997)

III. Irodalomtörténet - Muth Ágota Gizella: A látás művészete. Rainer Maria Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései c. prózaművének bemutatása

nem átvészelni, kibírni magát az életet. „Győztest ki említ? Minden csak kitartás. " - írja Requiem Wolf von Kalckreuth gróf emlékére с költeményében.

8 Ugyanígy a leisten igen fogalomkörét is kitágítja, egészen a „gyermekkor teljesítéséig" a Malté-Ъап. (Erre később visszatérek, munkám IV. részében) Rilke tehát úgy alakította, formálta a nyelvet, mint a szobrász az agyagot, oly plasztikusan és kifejezően. Ebben bizonyára nagy szerepet játszott érdeklődése a képzőművészet iránt, s ezen túlmenően szoros kapcsolata a korabeli művészekkel, pl. a Worpswede-i művészkolóniával, melynek későbbi felesége Clara WESTHOFF is tagja volt. A döntő élményt kétségkívül RODIN személyisége és művészete jelentette számára. Az ő hatása alatt fej lődött Rilke kifejezőeszköze a költői nyelv oly virtuózzá és nüanszokban gazdaggá. A sors furcsasága, hogy a századvég egyik legnagyobb német nyelvművésze tulajdonképpen Prágában született (1875-ben) és apai részről cseh, anyai ágról bizonyos értelemben francia volt, mert édesanyja egy Elzászból bevándorolt család gyermeke. Hozzátehetjük még, hogy Rilke maga sem töltött néhány évnél többet egy földrajzi helyen, s élete nagy része nem német nyelvterületen telt. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy költői nyelve olyan magasságokat ért el, mert a németet leginkább az irodalomban, műveiben használta, vagy éppen mert több idegen nyelven is beszélt és fordított, pl. franciául, dánul, oroszul. Édesanyja franciául tanította és ezen a nyelven beszélt vele otthon. Neveltetése több mint ellentmondásos, anyja sokáig lányként kezelte, öltöztette, mert lánya a kis Sophie korán meghalt, s René (később maga választotta a Rainer nevet) elvesztett lányát pótolta számára. Tízévesen viszont a St.Pölteni katonai reáliskolába íratják apja kívánságára, mely egész más környezet, s nem is csoda, hogy igen nehezen illeszkedett be az új életforma szigorú szabályosságába. E két alapvetően ellentétes élmény is hozzájárulhatott állandó identitás- és otthonkereséséhez. Édesanyja előkelő nevelésben részesítette, noha a család szerény anyagi körülmények között élt. Ennek köszönhetően később nem okozott számára gondot, hogy nemesi családokhoz, körökhöz csatlakozzék, akik örömmel látták vendégül a már befutott költőt. Művészete amúgy is csak szűk és kifinomult olvasóközönségnek szólt. Korán, talán túl korán kezdett el írni és publikálni, már az iskolában tízévesen írt verseket és szavalta el osztálytársainak. Később is szívesen tartott felolvasóesteket, ahol saját költeményeit adta elő, jóllehet a magányt szerette, mégis nagyon jó előadó volt. Életrajzírói szerint e költői esteket érdekes külsőségek vették körül: elsötétített terem, gyertyafény, olvasópult. Ezek hozzátaroztak az est hangulatához és Rilke személyiségéhez, ö így nevezte „ Gebärde " azaz „ egy belső ráhangolódás külső kifejezése, egy lelkiszellemi ünnep, amikor a világgal találkozik. Vágyakozás a szép és értékes Rainer Maria Rilke versei. Válogatta Szabó Ede. Budapest: Európa, 1983. 230. p. 241