AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 7-8. (Budapest, 1997)

III. Irodalomtörténet - Jakab Judit: „Játsszuk ami nincs, de lehetne ...”. A szerepversek szemléleti háttere és formái Szilágyi Domokos költészetében

egyetemes és személyes tökéletesen egybeolvad. A világmegváltó szándék azonban nem éri el célját, ez a játék megváltás nélküli és tragikus. A második versszak első sora így újabb távlatokat nyit. Az európai eszményvilág - hit, történelmi látásmód - megsemmisülése után, második korszakában Szilágyi saját egzisztenciális problémáira kereste a választ. A többes szám első személyű igealak azonban utal arra, hogy ez sokak által "eljátszott" szerepkör. A szakasz esdeklő hangja miatt gondolhatnánk egyéni magánéleti kiútkeresésre /a Felezőidő egyéb versei ezt igazolnák/, de szerepverseiben, a müvészsorsok megidézéseiben ugyanazt a problémát veti fel. Lét és játék összekapcsolásában a gondot az idő legyőzése, a "játékon-is-túli" megvalósítása jelenti számára. Kérdésfelvetésével mintegy előlegezi a négyes számú darab elmarasztaló értékítéletét is. A zárójelbe tett két utolsó sor egyszerre ad választ személyes és általános vonatkozásban. A Kosztolányiidézet "holdudvarának", asszociációs körének kiegészítésével az egyéni lét fenyegetettségét, múlandóságát kapjuk válaszul. De azzal, hogy egy költőelőd sorát is bevezeti versébe, megvalósítja a történetietlenség, a "játékon-istúli" koncepcióját. E kis szakasz így az élet és a halál kérdéseit öleli fel. Kosztolányi megidézése már ráirányítja figyelmünket a költészet szerepére, a harmadik versszak pedig ezt bontja ki. A gyermekmondókák csúfolódó hangja a költő tehetetlenségének szól: bármi legyen is, a legreménytelenebb helyzetben is a szellem, a szó belső parancsát kell követnie. S bár tehetetlennek minősül a szó is /"...szájam csak kereplő"/, mégis a kis darab a hit etikájával zárul. A negyedik versszak nem az újrakezdés értelmének meggyőződését sugározza, hanem inkább a kiúttalanság, a jobb megoldás hiánya vezeti viszsza a költőt kiindulópontjához. Az emberi minőség és lét kérdéseit rendre felvetve - és elutasítva - visszakanyarodik Európához. Kételyei azonban most már értéktelennek minősítik 1/ az Európával szimbolizált valós világot, 2/ a játékot mint lehetőséget, és végül 3/ önmagát. A József Attila-idézet az értékhiányt a játék felől jelzi: látszat, pótlék, "világtalan" megoldás. Ugyanez az értékhiány jelentkezik a költő és a világ kapcsolatában: a föltámadás reményét, és ezzel a megválthatóságot egyaránt visszavonja. A föltámadás vigaszát azért tartja képtelennek önmagára nézve, mert "Az igét - az Igét elfeledtem. Es most már nincs bocsánat". A Játékok I. nagyon tömören, jelzésszerűen fölvillantja ugyanazt a folyamatot, amelyet verseinek áttekintésével mi is végigkövettünk. Szilágyi Domokos játékról vallott nézetei tehát a tartalom, az irányultság, a jelleg és az értékelés szempontjából gyökeresen megváltoznak. Kronológiai vonatkozásban játékfelfogása két korszakra osztható, ugyanúgy, mint költői pályaképe. Mélyebb játékfilozófia voltaképpen csak a második költői korszakában tűnik fel. Mintha a formátlan valóság kínjai, az empirikus gondok meta224