AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 6. (Budapest, 1972)
Egyéb tanulmányok - Kalmár Lajos: A Victorinus–corvina madár ábrázolásainak intellektuális háttere
Ükézirat olvasásának nehézségeivel. Föltűnően hanyag és hibás másolatot nyújtott." 17 Bár nincs tudomásunk arról, honnan kért és milyen minőségű példány alapján készült a másolat — a scriptor munkája nyomán azonban az kétségtelenül megállapítható, hogy ennél mindenképpen jobb, teljesebb szövegű lehetett. A másoló ugyanis görögül mitsem tudván, gyakran félsorokat hagyott ki: a kölcsönkért példány textusában meglevő görög idézeteket. 18 Ezt a hiányt Vitéz sem tudta pótolni, mivel utazása közben nem volt kéznél a másik kódex. Erre utal „megjegyzése, hogy quantum fieri potuit [ahogy lehetséges volt] végezte a javítást." 19 Ilymódon csak a latin szöveget korrigálta, azt is értelem szerint. 20 A textus hiányosságait tetézi még, hogy a scriptor e „másolatot csonkán, befejezetlenül hagyta," 21 hiányzik ugyanis a mű három utolsó fejezete. Érthetetlen azonban, hogy a Victorinus-corvina egyetlen 22 valóban ékességéről: címlapjának illuminációjáról a szakirodalom mindezídeig alig néhány mondattal emlékezett meg. Ez azért oly feltűnő, mert már Fraknói észrevette, hogy „itt a miniator a ... conventionalis formáktól függetlenül, szabadabban mozgott." Mivel azonban •ebből a további következtetést nem szűrte le, véleménye így — amely egyúttal a címlap illuminációjáról az első reflexió — mindössze ennyi: „Miniature díszítmény csak az első lapon látható: élénk színekkel festett ékes virágfüzér, melyen tarka madarak pihennek és méhek [így!] röpködnek." 23 A fólióról a következő említést — csak jó félszázaddal később! — Berkovitsnál találjuk: „A kódex szép színes címlapja a magyarországi gótikus miniatúraművészet kedvelt modorában készült, gótikus levelekkel és színes tarka madárkákkal gazdag díszítése hazai gótikus könyvfestészetünk jellegzetes alkotása." 24 Néhány évvel később ehhez hozzáfűzi még, hogy „e Victorinus-corvina díszítése ... gótikus formaérzékkel készült..., de a gótikus indák között már felismerhető a reneszánsz szemléletét tükröző realisztikus növényi és állati motívumok jelentkezése: a színes, nyíló virágok között valószerű madárkák." 25 A legelső és e két utóbbi írás közötti időből Hoffmann Edit tanulmányából idézhetjük még a kódex illusztrálására vonatkozó „nagyon csinosan díszített" futó megjegyzést. 26 A szakirodalom — mint láttuk — a kódex miniatúráit csupán szokásos díszítőelemnek tekinti. Vizsgálataink során ezzel a felfogással ellentétben: a Victorinus-corvina címlapját (fol. 1 R ) ékesítő illuminációt a textussal szorosan összefüggő szimbolikus kompozíciónak tekintjük. Ezért mindenekelőtt röviden összefoglalva precízen meghatározzuk e fólión a kompozíció elemeit alkotó miniatúrákat. (1. kép) A fólió alsó szegélyén természethű ábrázolásban tarka tengelice, mellette kékcinke, majd harmadik társként bordó mellényű süvöltő madár jelenik meg. Magasan fölöttük tisztazöld Sándor-papagály áll. A madárcsoport előterét két élethű virág díszíti: egy szál halvány-piros bársonyrózsa és párjaként lilába hajló nagy haranglábvirág. 27 E mi17 Fraknói: Corvin Cod. 4. 1. 18 Csak néhány legjellemzőbb példa arra, hogy a hosszabb idézetek kihagyása miatt egy-egy fólión sokszor több félsor is üresen maradt: 50 v . 51 R , 53 R , 54 R , 5T, 70 R , 83 v fol. 19 Fraknói: Corvin Cod. 5.1. • 20 Számos esetben egészen nyilvánvaló, hogy a scriptor a latin szöveget sem értette jól, és így a „helytelenül olvasott szók" (Fraknói: Corvin Cod. 4. I.) leírása alkotja a hibák zömét. Erre egyik legjellemzőbb példa a 9 R fólión a submovere ige. A scriptor (az abbreviatio feloldásával közöljük!) submo vére formában rögzítette, amelyet Vitéz piros vonallal kötött össze. 21 Fraknói: Corvin Cod. 4. 1. 22 A kódexben csak a címlap 1 R fol. illuminált. A Victorinus mű II. részének kezdetét 68 v fol. csupán egy iniciálé díszíti. 23 Fraknói: Corvin Cod. 3. 1. 24 Berkovits: Magy. Corv. 17. 1. 26 Berkovits: Magy. Kód. 54. 1. 26 Hoffmann: Régi bibi. 61. 1. . 27 A tengelice (Carduelis carduelis), a kékcinke (Parus caeruleus), a süvöltő (Pyrrhula pyrrhula), 173
