AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 6. (Budapest, 1972)
Egyéb tanulmányok - Wimmer Éva: „Syntipas” meséi
III. A HATVANKÉT MESE GONDOLATI-ETIKAI VILÁGA, TÁRSADALMI-IDEOLÓGIAI FELFOGÁSA Az állatmese műfaja számos népnél megtalálható, mégpedig nemcsak kölcsönzési összefüggések közepette, hanem úgy is, hogy önállóan alakult ki. Legfőbb jellemzője, hogy emberek helyett állatok szerepelnek, ami nemcsak az emberi típusok megalkotását teszi lehetővé, hanem olyan megfogalmazásokat is, amelyek emberszereplőkkel megjelenítve sértőek lennének a nagyobb hatalommal rendelkezőkkel szemben. Világos, hogy a társadalom alacsonyabb rétegeiből származik tehát — olyan fokon, amikor a mesék megalkotói nyílt szembeállásra erőtlennek érzik magukat, s ezért használják az allegorikus kifejezési formát. Nem a rabszolgák, de a dolgozók köréből jelentkezik általában az ókori állatmese, s az aisóposi mesék esetében eléggé látható, hogy a földdel foglalkozók, a parasztság köréből 22 . A mesékben a tulajdonnak igen nagy a szerepe, s jelentős részükben — mint látjuk majd — a tulajdon megtartásáról és biztosításáról van szó. Kialakulásuknak egy olyan korszak lehet a háttere, amikor a vagyon tekintetében változások állnak és állhatnak be, de nem a nyerészkedés lehetőségei, hanem a megtartás nehézségei a jellemzőek a mesékre. A XI. században, amikor a feudális viszonyok kialakulása befejeződött Bizáncban, s a feudális nagybirtok tulajdon megerősödése mellett a kisebb birtokok és a paraszti gazdaságok is tönkremennek, a vagyon megtartása ismét fontos kérdéssé válik. Az, hogy egy nagy folyamat része ez a tönkremenetel, nem eléggé világos annakidején, hisz a tönkremenetelek egyedi jelenségekként jelennek meg és tűnnek fel. A folyamat társadalmi elemzése elmarad, s a tönkremenetel alkalmával a parasztság is úgy látja, hogy az egyesek hibája eredményezi a tulajdon elvesztését. így az egyeseket — póruljártakat — hibáztató megfogalmazásokat nem kell a felsőbb rétegek harácsolását igazoló álláspontnak tekinteni, sőt ellenkezőleg, a helyzetével visszaélő hatalmasabbal szembeni ellenállásra buzdítóak azok is, és legalábbis az objektív folyamat egyes eseteinek tényszerű regisztrálásai, ha nem is a folyamat helyes elemzései. Mi jellemzi tehát azt a világképet, amely a gyűjteményből kibontakozik? Mely elv szerint történhetett a mesék kiválogatása? A szamár és a tücsök (Synt. 1, Hausrath kiad. 195. 22/a ) más változatban is fennmaradt történetének mondanivalója arra tanítja az olvasót, hogy nem szabad esztelenül olyan dolgot utánozni, ami idegen természetünktől, s csak kárt okozhat az után sóvárogni, amit a természet nem adott meg. Ennek figyelmen kívül hagyása miatt kell bűnhődnie a majomnak is (Synt. 46, Hausr. 219), amely halászni akar, bár a természettől nem kapta meg a halászat tudományát; s a pöffeszkedő hollónak (Synt. 9, Hausr. 2), mely ostobaságában a sast olyasmiben akarja utánozni, amihez ereje kevés. A sas karmaival könnyedén el tudja ragadni a bárányt, a holló vadászatra alkalmatlan karmai azonban csak saját pusztulását okozzák. Elpusztulnak a dicsvágyó egerek is a macskákkal vívott küzdelmükben (Synt. 51, Hausr. 174), mert olyan harc eszközéül fegyverezték fel magukat szarvakkal, amelyre nem hivatottak, amelyre a természet nem tette őket alkalmassá. Hasonló indítékokból, végső soron elvileg azonos okból pusztulnak el tehát a fenti mesék szereplői: a természet, természetes adottságaik ellenére akarnak tenni. 23 Erről egyebekben ld. Sarkady J.: Aisóposés az aisóposi mese. = ELTE ВТК évkönyve. 1952 —53. Bp., 1953. 87. 1. Ld. újabban uő.: Aiszóposz meséi. Ford., az utószót és a jegyzeteket írta Sarkady János. Bp., 1969., és hozzá: Szilágyi János György: Antik Tanulmányok. XVII. 94—98.1. 22 / a Corpus fabularum Aesopicarum. Ed. 2. Lipsiae. 1. vol. 1957. 2. vol. 1959. 17* 259
