AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 6. (Budapest, 1972)

Egyéb tanulmányok - Torbágyi Tiborné: Szombathi János: Magyar Athenas Toldalékja

A Bod Péter által szintén nem említett, első bejegyzésében Karkai, későbbi javí­tása szerint Krakkai Demeterről a következőket írja: „Született Erdélyben, nevezetét vette ugy látszik Karkótul [!]. Tanult Vittebergá­ban 1587dik esztendőben, azután bejárta Olasz, Német és egyéb országokat. Viszsza jővén a' Hazában lett S.Pataki Professor 1596dik észt. tájban. Jeles poéta volt, a'mint bizonyítják az ő Deák Versei, Epigrammái, mellyek kinyomtattak Vittebergában 1588dik esztendőben." [RMK. III. 779.] Keresszegi István neve mellett egyetlen fél mondat olvasható: „nyomt. Várad 1640ben és nem 1630ban." Bod Athenasának 138. oldalán az 1630-as év szerepel Az keresztényi hitnek ágazatairól való Preadicattoknak Tar-haza c. Keresszegi-munka mellett, holott a mű megjelenésének éve valóban 1640. [RMK. I. 708.]. Ahogy már arra utaltam, Szombathi ezen kéziratában nemcsak Bod tévedéseit korrigálja, hiányosságait pótolja: Köpeczi Jánosról írott feljegyzése például Wesz­prémi István munkájához kapcsolódik: „Köpeczi János orvos Doktor. Confer. Weszprémi Bíographía Medicor, centuria altera part. 178 et 287 pag. NB. Weszprémi Ur ugy irja le, mint Pataki Professort, de valósággal Pataki Professor soha nem volt. Meg tetszik az magából Weszpré­mi Úrból: mert azt irja, hogy Köpeczi János tanult Franekerában és Leidában 1665ben és 1666ban. Ugyan azt erősiti pag. 285. Ugy is van a' dolog, a'mint ná­lam levő Leidai Dissertatiojából De Cometis [RMK. III. 2342.] világos. Mégis uram Weszprémi Ur azt irja pag. 287. a' Pataki Professor volt Joh. Köpeczi Med. Doctor anno 1665. A' ki pedig 1665ben Franekerában tanult, és 1666ban pedig Leidában; hogy lehetett ugyan az 1665ben Pataki Professor? A' dolog ugy van, hogy Köpeczi Bálint, hasonlóképen Med. Doctor volt Pataki Professor 1665től fogva 1668íg. Köpeczi János pedig Pataki Professor nem volt soha: noha annak irja hibásan Lampe is Hist. Eccl. Hungar. pag. 597." 1 * Lisznyai K[ovács] Pál halála évszámát (1695) kiegészítésként jegyzi fel a Bodnál szereplő életrajzi adatokhoz. A Mádi Jánossal kapcsolatos feljegyzés újabb bizonyí­téka annak, hogy semmilyen adat, évszám nem kerülte el Szombathi figyelmét. Bár Mádi művének első kiadása 1761-ben volt, nem 1754-ben, ahogy az előszó alapján feltételezte, mégis a feljegyzést Szombathi módszerére rendkívül jellemző volta miatt érdemes idéznünk: „Mádi János volt ugy tartom, Ketskeméten Leányok Tanítója a'kiknek hasz­nokra adott ki egy kis verses könyvetskét illyen titulus alatt: Gyermeki elméhez intéztetett Erköltsi Rythmusok etc. Budán 1769. 12°. Ezek gyönyörködtető, szép és hasznos versek. A' könyvetske végin vannak Tavaszi, Nyári, Őszi és Téli éne­kek. Először, ugy ítélem, 1754-ben jöttek ki: mert az Elöljáró beszédét igy rekesz­té bé: Ketskeméten, Julius Havának 12dik napján, 1754dik esztendőben. De én az első kiadást nem láttam." Monoszlói Andrásnak Bod Péter által említett egy munkája mellett másik kettő­ről is tud: „Monoszlói András: Három munkát adott ki a' mennyire tudhatom: 1. Apologia a közönséges keresztyén hit ágazatinac és az Anyaszentegyház bizo­nyos fő vallásainak oltalma Dávid János felelete ellen, ki ellenzetté Telegdi Mik­lós írását. Nagy-Szombat 1588. 4r. [RMK. I. 224.] 2. De invocatione et veneratione Sanctorum. Nagy-Szombat 1589. 4r. Ezt is Magyarul. [Bodnál ez a munka szerepel. RMK. I. 229.] 14 Lampe, Friedrich Adolph: História ecclesiae reformatae in Hungária et Transylvania. Trajecti ad Rhenum. 1728. 244

Next

/
Thumbnails
Contents