AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 6. (Budapest, 1972)

Egyéb tanulmányok - Dümmerth Dezső: A magyar fejedelemség keletkezése és eszmevilága

pán nyelvészeti, néprajzi és irodalomtörténeti ismeretekre van szüksége, hanem valláspszichológiára is, melynek segítségével a mitikus szemléletű ember észjárását kell lehetőség szerint ismernie. Ezenfelül pedig a filozófiát, a jelenségek értelmezésének eszközét is igénybe kell vennie, mint minden szaktudomány szülőanyját. Ha ezzel a módszerrel vizsgálódunk, nem tévesztve szem elöl a társadalomfejlődés alapjait, a központi hatalom intézménye a maga sajátos, mitikus eszmevilágával együtt úgy tűnik fel a történeti idők hajnalán, mint egyike a népeket, nemzeteket és államokat formáló erőknek, melyben az egyén és a tömegek állandó kölcsönhatása nyilatkozik. A családfő, az apa patriarkális hatalma alatt indul meg a nemzetségek, a törzsek és népek sajátos elkülönülése, önálló szerveződése. Az utódok sokasodásával és szétválásával egyidejűleg nő és sokszorozódik meg a családfő hatalma is törzsfőnökivé, fejedelmivé vagy királyivá. Vele együtt növekszik a primitív hitben lappangó varázserő, a kezdetben személytelen és általános érvénnyel bíró „mana" ereje is rendkívülivé, kivételessé és személyessé. Míg kezdetben az állatokat is magával egyenrangúnak képzeli, eszméi végül túl is emelkednek a naponta látható, evilági környezet határain és kozmikussá válnak.

30 A mágikus gondolkodásba behatol az „ég" fogalma, és kíséri a társadalom fejlődését. A társadalmi hierarchia fokozatainak kialakulása egyidejű az „ég" kezdetben általános, személytelen fogalmának megszemélyesülésével és hierarchikus differenciálódásával. A hierarchikus társadalmi és állami szervezet csúcsán megjelenő uralkodó nem csupán mágikus hatalmú apa többé, hanem kozmikus háttérben lép fel, mint „az ég fia". A népcsoport, vagy az állam élére kerülő, tetterős, rendkívüli személyiség csak a kozmikus háttérben találja meg alattvalói előtt tekintélyének támaszát, mint ahogy az egész, mitikus észjárás szerint berendezett élet is ilyen háttérre támaszkodik. De az ősibb, primitívebb képzetek sem tűnnek el nyomtalanul, hanem hosszú időn át kísérik az új fejlődést. Az első, ismert nagy kultúrát teremtő birodalom alkotóinak, a suméreknek mitológiája már az eget és az istenek világát is teljesen saját, földi birodalmuknak hasonlóságára képzeli el. Az istenek családaí az uralkodó személyén keresztül lépnek kapcsolatba a földi dinasztiával, és a mennyei városok lakói a földi városokba szállnak alá. Ilyen képzetek mellett születik meg az istenkirály eszméje, mint az istenvilág földi megtestesülése. Lényegében ilyen, vagy hasonló, kezdetlegesebben differenciált, de azonos észjárású képzetek körében születnek a primitív törzsek élén álló, mágikus hatalmú afrikai, vagy indián főnökök, az isteni családfákra hivatkozó kelta és germán szakrális királyok, a hellén pap-királyok éppúgy, mint az „ég fiának" címezett kínai császárok, vagy a steppék lovasnomádjait időről időre néppé, sőt állam- és birodalom-alkotó elemekké szervező hun, bolgár, türk fejedelmek és kagánok, mindenütt a társadalmi fejlődés megfelelő foka szerint. A szakrális király „félisten". A hit lényege, mely személyéhez kapcsolódik, abban áll, hogy nem tekintik egészen földi halandónak. Meghalhat ugyan, sőt, meg is ölik: de éppen megöletésének áldozat-jellege ahhoz a hithez kapcsolódik, hogy lényében „isteni hasonlóság" van, s e hasonlóság birtokában tér a szellem világba vissza, ahonnét tulajdonképpen származott. Természetesen ez a hit az egyes népcsoportok társadalmi, és műveltségi állapota 30 Vö. Malinowski, В.: Myth in Primitive Psychology. London, 1926. A szakrális királyság problémakörére összefoglaló, többoldalú megvilágítás az 1955. évi római vallástörténeti kongresszus anyaga: La regalitä sacra. Leiden, 1959. Vö. még Graus, Frantisek: Volk, Herrscher und Heiliger im Reich Merowinger. Praha, 1965. 313—334. 1. és: Das Königtum. Mainauvorträge, 1954. LindauKonstanz, 1956. 217