AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 6. (Budapest, 1972)

Egyéb tanulmányok - Kalmár Lajos: A Victorinus–corvina madár ábrázolásainak intellektuális háttere

rot képzelni, mint Myronnak discusvetője? S mégis, ha valaki e szoboralak helyzetét mint kevésbé természetest kifogásolná: nemde elárulná, hogy nem műértő, mert éppen ez a Szokatlan és nehéz helyzet teszi e szobrot művészileg elismertté. Éppígy a beszédnek is az alakzatok [figurae] kölcsönöznek bájt és kedvességet és pedig úgy a gondolat-, mint a szóalakzatok; ezek teszik ugyanis a beszédet a rendestől elütően változatossá s éppen abban rejlik szépségük, hogy a megszokottól és közönségestől eltérnek"™ Kétségtelen tehát, hogy „felszabadító" arányokról van szó, hiszen az egyformák által kialakított „feszes egymás melletti" egyhangúságból kimozdítja a „figurát" azaz a „gondolat formáját". Ezért a gondolatnak ez a formája, vagyis a „figurának" a ratio elve alapján vallott eleganciája, „külső tartása": valóban a cicerói művészet és a humanista formaélmény egyezését tükrözi. Az egyforma „két kar", az egyforma „lábak" merevségű egyenlő szárú vagy éppen egyenlő oldalú háromszög tökéletessége ugyanis már „tetőtől-talpig merev" gondolkodási forma vetülete. Nem jelentheti többé az idomulás célját — miként a Hortus conclususban — hiszen a Cicerót követő lélek számára a „legkevésbé kecses figura". Ezzel szemben a hasonló relációja más hasonlóval, ám hasonlóval &z&z a „nem egyforma tartású kezeket" tükröző egyenlőtlen oldalú háromszög: az emberi természetnek immár nem gyarlóságát, hanem kiteljesedését jelölő figurája. Ezért fóliónkon nemcsak primér-alakzatként (ABC háromszög), hanem az idomulás céljaként is (ACD háromszög) ez a „külső tartás" jelenik meg. Mivel a cél a ratio elvén alapuló idomulás, ezért az ACD alakzat valójában az „egyéniség-megvalósítás" kiteljesedését tükröző „külső tartás". E kitűzött cél az antik egyéniség kialakítását, pontosabban: a Ciceróból táplálkozó egyéniség „megragadását" determinálja. Természetes tehát, hogy az „egyéniség-megvalósítás" formája és az utánzott „kecses figura" egyezik e fóliónkon tükröződő ACD „külső tartással", vagyis a cicerói művészet alapelvét jelentő formával. Az antik egyéniséget jelölő „külső tartásnak" azaz a ratio elve alapján a már kellőképpen idomult formának ugyanis az elevenség (actus) a fő kritériuma, mely a nem egyformák változatosságán alapul. Ebből fakad megjelenésének: „külső tartásának" eleganciája. Miként Myron bronzba öntött diszkoszvetőjének „elevensége" is — e Quintilianusi legszebb példa — ugyancsak az emberi természetet jelölő egyenlőtlen oldalú háromszög arányainak változatosságábólered. Pontosabban: ez a „mozgékonyság" az avaXoyla — ratio elvét tükrözi.

125 Ha ugyanis a szembenézetben szemlélt kompozíción — szoborról lévén szó, így érzékelhető legtökéletesebben — a hangsúlyos pontokat összekötjük, ily módon az elhají124 Prácser: Quintilianus Szónoklattana, II, 13,8—11; I. köt. 176—177. 1. „... equidem id maximé »praecipiamacrepetensiterumquemonebo<§: [Verg. Aen. III. 436.]: res duas in omni actu spectet orator, quid deceat, quid expediat. expedit autem saepe mutare ex illó constitute, traditoque ordine aliqua, et interim decet, ut in statuis atque picturis videmus variari habitus, vultus, status; nam recti quidem corporis vei minima gratia est. nempe enim adver

sa sit fades et demissa bracchia et iuncti pedes: erit a summis ad ima rigens opus. Flexus ille et, ut sic dixerim, motus dat actum quendam et factum: idea nee ad unum modum formatae manus et in vultu mille species; ... quid tarn distortum et elaboratum quam est ille discobolos Myronis? si quis tarnen ut partim rectum improbet opus, nonne ab intellectu artis afuerit, in qua velpraecipue laudabilis est ipsa ilia novitas ac difficultas? quam quidem gratiam et delectationem adferunt figurae, quaeque in sensibus quaeque in verbis sunt, mutant enim aliquid a recto atque hanc prae se virtutem ferunt, quod a consuetudine vulgari recesserunt," Radermacher: Quintilianus: Instit. Orat. II, 13,8—11; I. Bd. 100.1. 125 Myrón (i. e. 5. szd. második negyede) athéni bronzszobrász művészetének részletekbe menő elemzésére itt természetesen nem térhetünk ki. Hangsúlyozni kívánjuk azonban azt a jellemző és tanulmányunk szempontjából jelentős párhuzamot, amely szerint alkotásain az avodoyíu mint konstrukciós elv az átmeneti periódus ( = topos-váltás fázisának) tükröződéseként jelenik meg. Művészete ugyanis a „síkban kiterített" az ún. „szigorú stílus" és a görög klasszikus szobrászatnak már kibontakozott „csúcspontjai" között helyezkedik el. Művészeti Lexikon, II. köt. Bp. 1966. 263—264.1. és III. köt. Bp. 1967. 416—417. 1. Művein а felszabadító arányok „elevensége" jelenti éppen az áthidalást a két periódus között. 13 Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei VI 193