AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 6. (Budapest, 1972)

Egyéb tanulmányok - Kalmár Lajos: A Victorinus–corvina madár ábrázolásainak intellektuális háttere

való megjelenésének evidenciájából fakadóan e cicerói klasszikus környezetben: tipikus. Következésképpen kizárt, hogy az immár klasszikus beszédkészségéből fakadó korábbi jelentése, ezen az új toposán fokozatosan elhalványuljon. A cél tehát éppen korábbi jelentésének kidomboritása. A modell ugyanis ha topos-váltása fázisában az új gondolkodási formának megfelelően már tipikus, azaz jelentésével már asszimiláltként szerepel: ez eleve retrospektív koncepciót tételez fel, ill. tükröz. Ez a koncepció a papagájban összpontosul. Vagyis a szöveg szelleme őbenne, mint gyújtópontban ily módon egyesül, hogy belőle, ill. általa kivetülve — mint fentebb már érintettük — magát a struktúrát is, természetesen e „psittacus"-stílusnak megfelelően transzponálja. Kulcsszerepe éppen ezért — az ABC topikus egység „kompletté" formálásán túl, ill. abból fakadóan, mint látni fogjuk — a fólió struktúrájának megfejtése szempontjából is döntő jelentőségű. Megjelenésének evidenciája tehát (Victorinus-corvínánk esetében!) magában foglalja, hogy ezen új toposnak megfelelő funkciója is — korábbi, megtartott jelentésének kiemelésévél egyezően — az antik ékesszólás bölcsességének funkcionálására, azaz felélesztett újra művelésére összepontosítson. Mert jelenlétének tipikus volta magában foglalja, hogy e cicerói szellemhez máris kellőképpen idomult. Pontosabban, a felélesztett antik ékesszólás racionális szelleméhez; tradicionálisan idomult. Mégpedig — mint láttuk — oly módon hogy a kisebb ABC topikus egység, azaz a törekvő lélek is őhozzá: e kulcsszerephez igazodva, általa válik — az ACD alakzatban — „kompletté". Következésképpen, ha ez az ACD alakzat, mint tradicionális idomulás egyenlő a törekvő léleknek immár kellőképpen idomulásával, akkor fóliónkon az ACD alakzat kell hogy jelentse — lévén a kiemelkedő D kulcspont modellje tipikus — a beilleszkedhetés alapjául szolgáló gondolkodási forma centrumának hű vetületét. c) Cicero hatását kutatva Walter Rüegg, a kiváló szellemtörténész, midőn felidézi azt az „általánosan ismert" tényt, hogy Cicero a humanizmusban kiemelkedő szerepet játszott, máris fölmerül előtte a megoldásra váró kérdés: „miben áll tulajdonképpen jelentősége és miért éppen Cicero ilyen jelentős."?

102 Hosszas fejtegetések után vizsgálódásainak eredményeként Cicero jelentőségét művészete és a humanista formaélmény (Formerlebnis) találkozásában és egyezésében jelöli meg. E leszűrt megállapítását már a humanizmus kezdeti szakaszában, a legszebb korai példánál: Petrarcánál igazoltnak találja. Mert a költő vallomása: „Cicero szavainak édessége és csengő hangzása" (dulcedo et sonoritas verborum Ciceronis) „azt jelenti, hogy a forma és az ember kapcsolata új aspektust kapott." Petrarca ugyanis „az első — természetesen az ókort követő időben —, aki a nyelvi formában, a szóban a döntő emberi élményt átélte."

103 Miben rejlik azonban e cicerói formától nyert „új aspektus" titka, amely a humanista ember számára „döntő emberi élményt" nyújt? Zielinski profeszszor, Cicero szellemi örökségét összegező híres könyvében már a múlt század végén így következtet: „Ne feledjük el — írja —, hogy a reneszánsz főérdeme az egyéniség felszabadulásában rejlik; az írásműben azonban a forma az, amelyben az egyéniség megnyilvánul.

104 Cicerót, e klasszikus formaművészt illeti az érdem, hogy megtaní102 Walter Rüegg: Cicero und der Humanismus. Formale Untersuchungen über Petrarca und Erasmus. Zürich, 1946. 7.1. 103 „Dies bedeutet, dass das Verhältnis von Form und Mensch einen neuen Aspekt erhält. Petrarca ist der erste (natürlich der nachantiken Zeit), welcher in der sprachlichen Form, im Wort das entscheidende menschliche Erlebnis nacherlebt, ..." Rüegg: i. m. 29. 1. 104 „Vergessen wir nicht, dass das Hauptverdienst der Renaissance in der Befreiung der Persönlichkeit bestand; in der Schrift aber ist es die Form, in der sich die Persönlichkeit ausspricht..." Th. Zielinski: Cicero im Wandel der Jahrhunderte. 2 Aufl. Leipzig—Berlin, 1908. 222. 1. (kiemelés tőlem). 189