AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 6. (Budapest, 1972)

Könyvtári elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A leíró katalógus bejegyzéseinek osztályozása

Hogy az utalásnak elemi vagy összetett tárgyak lesznek-e a főtárgyai, az — amint ezt korábban már láttuk — mindig az adott katalogizálási szabályzat rendelkezéseitől függ, a nemzetközi gyakorlat ebben a kérdésben sem lévén egységes. Emiatt az utalásoknak ez az első osztálya két alosztályra oszlik: az elsőbe tartozóknak csak főtárgyuk van: az elemi tárgyaknak egy csoportja; a másodikba tartozóknak pedig csak komplex főtárgyuk: egy vagy több összetett tárgy a maga egészében. E két alosztálylyal egyébként találkoztunk már a bejegyzéseknek a főtárgyuk elemi, ill. összetett jellege szerinti osztályozásánál is, ahol is ezek alkották a 4. és 5. osztályt (vö. 112.1.). Az utalások második osztályát azok az utalások képezik, amelyek egy mellékbejegyzés funkcióját látják el. Kapcsoljuk össze ezeknek a megbeszélését az ellentétes megoldáséval: az utalás-funkciót ellátó mellékbejegyzésével. Éppen úgy mint a főbejegyzés szerepét betöltő sorozati mellékbejegyzés, ez a két iker bejegyzés-fajta is idegen területre, egy másik bejegyzésforma területére hatolva be, hibrid határesetet képez. A szóban forgó két bejegyzés-osztály elhatárolásának előfeltétele a mellékbejegyzés és az utalás tulajdonképpeni, eredeti alkalmazási területének a meghatározása. A mellékbejegyzés szerepkörét röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy az egyrészt az elemi tárgyak ama formai jegyeinek a hasznosításában áll, amelyeknek a jelentése különbözik a főbejegyzés —• ill. másodfokú mellérendelt mellékbejegyzés esetében az elsőfokú járulékos mellékbejegyzés — fejét alkotó formai jegy jelentésétől; másrészt pedig e tárgyak egyes részeinek vagy speciális aspektusainak az autonóm regisztrálásában, saját jegyeik alatti hozzáférhetővé tételében. Az utalás szerepe pedig az azonos jelentésű, de formájukban különböző jegyeknek az összekapcsolása; ami magában foglalja a katalógus három funkciója által megduplázott, ill. megháromszorozott tárgyak mindegyikének az elérhetővé tételét is — tehát az egységes jegy alatt álló bejegyzések főtárgyának a megfelelő anyagi jegy alatti elérhetővé tételét, vagy megfordítva. Ez a szereposztás a gyakorlatban nem érvényesül következetesen — a mellékbejegyzés is, az utalás is túllépi saját szerepkörét. A fordító nevének külön regisztrálása, például, nyilván tipikus mellékbejegyzés-feladat. A mellékbejegyzés használata általános is ebben az esetben, de a sok kiadásban megjelent fordításoknál előfordul a mellékbejegyzések egész sorának egyetlen utalással való helyettesítése is. Megfordítva : egy modern szakmunka feltehetőleg csak egyetlen kiadást megérő fordításának a címéről e munka egységes címére, vagy a szerző nevének a címlapon látható sajtóhibás formájáról a helyes formára, sokan nem utalást készítenek, hanem mellékbejegyzést, annak ellenére, hogy itt egy formai jegy variánsának a hozzáférhetővé tételéről, tehát egy pár excellence utalás-feladatról van szó. Mellesleg megjegyezve, e határsértések semmiképpen sem kifogásolhatók. Mellékbejegyzés és utalás egyszerű technikai megoldás-formák, szerszámok csupán, s ezért teljesen elhibázott lenne, ha a gyakorlatban közöttük a határvonalat nem célszerűségi szempontok alapján vonnók meg, hanem valamilyen osztályozási kategóriáknak megfelelően elvi alapon rögzítenők. Terminológiánk hajlékonyabbá tétele érdekében viszont célszerű lesz az utalás második osztályának a megjelölésére bevezetni a mellékbejegyzés-funkciójú utalás, a mellékbejegyzés hibrid osztályáéra pedig az utalás-funkciójú mellékbejegyzés terminusát. XI. Már elöljáróban hangsúlyoztuk, hogy a fő- és mellékbejegyzéseknek az V—

IX. pontokban foglalt osztályozása főtárgyaikon, s ennek következtében kifejezetten az első katalógusfunkció ellátásában játszott szerepükön alapszik. Ennek ellenére azok 128