AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Könyvtárügyi elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A címleírási szabályok ésszerűsítéséről

gondolkodásmódja, könyvtári tapasztalatai és bibliográfiai jártassága fogják eldönteni, hogy egy bizonyos könyvet melyik fogódzója vagy milyen fogódzói segítségével próbál elérni. Az olvasó viselkedése tehát itt alapjában véve kiszámíthatatlan; ha erről az oldalról nézzük a helyzetet, úgyszólván kaotikusnak kell azt mondanunk. A könyvek szóban forgó egyharmadánál így szó sem lehet arról, hogy a szabályalkotó az olvasók várakozásaitól a főlapfej megválasztását illetőleg útbaigazítást remélhessen. Akárhogyan dönt is a könyveknek ezt a szektorát illetőleg, biztos lehet abban, hogy az olvasók többségét csak a melléklapok fogják nyomra vezetni. Amiből az következik, hogy az olvasók várakozásai szemszögéből nézve a dolgot, a főlap-fej megválasztásának a könyvek e harmadánál nincs is jelentősége; itt csak az a fontos, hogy a melléklapozás elégséges legyen, hogy a katalógus a könyvet elérhetővé tegye minden olyan formai jegyé alatt, amely alatt azt az olvasók, a legkisebb el nem hanyagolható csoportjaikig bezárólag, keresni fogják. Ez azt jelentené, hogy ezen a területen az olvasók várakozásai szempontjából a szabályalkotónak szabad keze van, szóval hogy a főlap fejének megválasztásánál más szempontok után indulhat. Honnan vegye ezeket a más szempontokat? Bocsássuk előre, hogy szempontjai megválasztásánál a szabályalkotó ma már semmiképpen sem hagyhatja figyelmen kívül a nemzetközi egységesítés egyre jobban előtérbe lépő törekvését; a kooperációnak, a kisipari munka kiküszöbölésének ma kitáruló hatalmas perspektíváit és a gépesítés valószínű eljövetelét tekintve, nem kell hosszasabban fejtegetnünk, hogy ezt miért nem teheti meg. Ebből azonban az következik, hogy a könyvtáros azt a cselekvési szabadságot, amit azon a területen nyer, ahol az olvasói várakozások iránytűje csődöt mond, nem használhatja fel katalógusa kontinuitásának, tradicionális címleírási gyakorlatának a megmentésére. Hiszen ezt csak az egységesítési törekvések rovására tehetné, lévén hogy ma sok másodrangú kérdésben még mindig nagyszámú, országonként változó megoldás, de sok alapvető kérdést illetőleg is három-négy különböző gyakorlat él egymás mellett. Ezt a tarkaságot fel kell majd áldozni az egységnek. Az utóbbi nézőpontjából a partikuláris címleírói tradíciók értéktelenekké válnak — értékes csak az olyan tradíció marad, amely a világ nagy részén egységes. Az ilyen azonban majdnem olyan ritka, mint a generálisan fellépő olvasói várakozás. De világos az is, hogy a nemzetközi egységesítési törekvések a főlap-fejmegválasztás kérdésének a súlyát nem csökkentik, hanem éppen ellenkezőleg, növelik. Az információk és technikai szolgáltatások világméretű kicserélése nagymértékben fokozza annak a fontosságát, hogy ugyanannak a könyvnek a címleírása mindenütt és mindenfajta könyv-listában ugyanaz alatt a címfej alatt legyen megtalálható. Ha pedig a címfej az egész világon mindenütt egységesen ugyanaz, akkor nyilván érdemes még több gondot fordítani a megválasztására, mint amennyit addig fordítottunk, amíg ez a választás csak egyetlen országra szólt. Vagyis a fejlődés új iránya még fokozza annak a fontosságát, hogy a könyv szóba jövő formai jegyei közül az erre legalkalmasabbat keressük ki főlapja fejének szerepére. Lássunk hozzá ennek a feladatnak a megoldásához! 25