AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Egyéb tanulmányok - Engel Pál: A magyar világi nagybirtok megoszlása a XV. században (2. közlemény)

{1463. dec—1465. szept.) függ össze, de menetéről és előzményeiről vajmi keveset tudunk.

22 Annyi kétségtelennek látszik, hogy az 1457 után kialakult status quo-x Mátyás kénytelen volt messzemenően figyelembe venni. Ily módon Ciliéi Ulrik egykori alvezérei és kapitányai közül Vitovec megtarthatta a za-goriai grófságot, Lamberger Frigyes a Muraközt, Paumkircher Császárvárát, sőt valamennyien az ország bárói között kaptak helyet. Frangepán Mártonnal — aki a Cilleiek legdélibb birtokait ragadta magához — sikerült a királynak olyan értelmű egyezséget kötnie, hogy magtalan halála esetén összes javai a koronára szállnak.

23 Három hatalmas uradalom pedig — a medvevári, szentgyörgyvári és a na-gykemléki — az átszervezés eredményeképpen a király, ill. hívei kezére jutott. A szlavóniai konszolidációban a pénz és a politika nagyobb szerepet kapott, mint a fegyverek. Nyomában pénzemberek és nem katonák szereztek birtokot: laki Túz János, Mátyás első kincstartója, aki Medvevárát és Rakónokot 12 000 aranyért váltotta ki az osztrák Weisspriachok kezéből,

24 és Ernuszt János, akit hamarosan Szentgyörgyvár és Kapronca, majd Lamberger után a csáktornyai uradalom birtokában találunk, A Felvidéken viszont elsősorban azok jutottak adományhoz, vagy zálogbirtokhoz, akik ott vezérkedtek: Rozgonyi Sebestyén és főként Zápolyai Imre, akit az örökös szepesi grófság elnyerése egycsapásra a bárók élvonalába emelt. Átfogóbb képet nyújt Mátyás birtokpolitikájáról az a mód, ahogyan a koronára háramlót* birtokokat kezelte. (L. a 4. táblát.) 32 esztendő alatt öszszesen mintegy 90 váruradalom került vissza, legalábbis jogilag, a király rendelkezése alá, nagyobb részben (58) magszakadás, kisebb részben (32) jószágvesztés címén. Az újbóli eladományozásra jobbára azonnal sor került, leszámítva azon eseteket, amikor a vagyon vagy egy része tartásként az özvegy kezén maradt,

25 továbbá, amikor Mátyás egyes uradalmakat meghatározott célra, leginkább fia számára tartalékolt.

28 88 Vitoveccel 1463. máj. 18-án békült ki Mátyás Bátmonostorán: Dl. 45 046; vö. Gg. 58. 1. 4. és Tel. III. 347. I. — Később egy ízben a király személyes beavatkozására is sor került: 1465 októberében a Körös megyei Szentgyörgy vár at tartotta ostrom alatt. (Fraknói Vilmos: Mátyás király levelei. 1. köt. Bp. 1893. 112. 1.) 23 1464. ápr. 5-én: Frangepán II. 64. I. 34 Dl. 38 043. A kiváltás 1465-ben történt, mert ebben az évben a várat már Túz János kezén találjuk. (I. B. Tkalcic: Monumenta historica lib. reg. civitatis Zagrabiensis. 1—14. vol. Zagrabiae 1889—1932. [A továbbiakban: Tkalcic] 2. vol. 305. 1.), míg 1464-ben még a Weisspriachoké (Frangepán II. 70. 1.) 25 A Szilágyi-birtokok nagy része 1464-ig Bátori Margit kezén maradt (Dl. 15 567); a Maróti-javakból Valpó és bizonyára Atya is 1481-ig Szilágyi Margité (1480: Dl. 14 703); a Garai-hagyatékból Atyinát, Nekcsét és Újvárt Jób özvegye, Újlaki Fruzsina tarthatja meg nővérével, Katalinnal közösen, de azzal a záradékkal, hogy haláluk után valamennyi Korvin Jánosra száll (1490: Dl. 37 668). A herceg jogait az országnagyok is elismerték, de a birtokokat ennek ellenére később Újlaki Lőrinc és Somi Józsa kapta meg (1499: Századok 31 [1897] 930. 1. jegyz.; 1500: Dl. 88 855). 26 így pl- Gyula várát 1476—1482 között, a Komorovszki Pétertől 1474-ben visszafoglalt Árvát és Likavát 1482-ig, Frangepán Márton javainak nagy részét 1479 után, Túz János birtokait 1481—1485 között. A tartalékolás célját mutatja, hogy szinte valamennyi 299