AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Egyéb tanulmányok - Engel Pál: A magyar világi nagybirtok megoszlása a XV. században (2. közlemény)

ken felsorolva — kifejezetten a bárók között említik. Megyei szinten, a megyei középnemesség szemével nézve kétségtelenül azok is voltak.

16 Hozzá kell tennünk, hogy némely esetben a birtok szetdarabolodasa is hozzájárult a család tekintélyének csökkenéséhez. Ismeretes, hogy a magyar örökösödési jog értelmében a fiúutódokat egyenlő rész illette meg, és a bárói famíliákat ennélfogva legalább annyira fenyegette az ágakra szakadás (és a vagyonnak ezzel járó szetdarabolodasa), mint a defectus seminis, a. férfiági kihalás réme. Szinte azt mondhatnánk, valamelyik esetnek előbb-utóbb be kellett következnie. Az igazán nagy vagyonoknak persze viszonylag kevesebbet ártott az osztozkodás, bár pl. a Szentgyörgyi grófok bazini ágát, vagy a monyorósi Rozgonyiakat nem annyira saját gazdagságuk, mint inkább a nagyvagyonú testvérág tekintélye tartotta zászlósúri szinten. Kisebb bárók, mint a XV. század első felében a kusalyi Jakcsok, Mátyás idején a losonci Bánfiak egyre jelentéktelenebbé váltak a családi osztályok következtében. Ez természetesen családi összeköttetéseikben is tükröződött. Érdekes megfigyelni, miként térnek át a korábbi igen fényes rokonsággal dicsekedő losonci Bánfiak utódai 1500 táján arra, hogy rendszeresen középnemesi sorból válasszanak maguknak házastársat.

17 Említettük, hogy 1464-ig számos udvari méltóság ebből a jómódú várbirtokos, „majdnem bárói" rétegből került ki. (Mátyásnak hasonló törekvése ez a nagybárók háttérbe szorítására, mint aminőt Zsigmond királynál is átmenetileg és kisebb mértékben megfigyelhetünk az 1402 utáni években, s amellyel Tari Lőrinc, Ders Márton, Pécsi Pál vagy Besenyő Pál hivatalviselése hozható kapcsolatba.) Láttuk azt is, hogy e néhány év gyakorlatától és kevés kivételtől eltekintve mind az országos, mind az udvari főméltóságokat rendre a bárói rend tagjai töltötték be, és ebben a tekintetben Mátyás uralkodása sem hozott fordulatot. Azonban, tegyük hozzá, nemcsak azokat sorolták — legalábbis a XV. század vége felé — a bárók közé, akik, vagy akiknek közvetlen elődei főtisztséget viseltek. Azok közül, akiket ekkoriban bizonyíthatóan a zászlósurak között találunk, a Bebekek 1448 óta, a Kompoltiak 1451 óta, a lévai Csehek 1438 óta, a Perényiek országbírói ága 1423 óta nem viselt országos főhivatalt, a Drugetek és Moróczok Nagy Lajos alatt szerepeltek utoljára, Mátyás kreatúrái közül pedig a nádasdi Ongorok, nagylaki Jaksicsok és a Paumkircherek egyetlen egyszer sem fordulnak elő. Úgy véljük, mindezeknél — és tegyük nyomban hozzá: a többi bárónál is — a zászlósúri rang biztosítéka a vagyon volt, mégpedig a királyi jóváhagyással, adománylevél alapján örökletesen birtokolt vagyon. Országos méltóság viselése önmagában senkit sem emelt maradandóan a zászlósurak sorába. Mekkorák voltak e vagyonok? Sajnos, akár abszolút, akár relatív, azaz egymáshoz viszonyított értéküket próbáljuk meghatározni, megoldhatatlan felle Birtokaikra Engel: Nagybirtok I. 1. tábla 16., 38. és 46. jegyz. 17 A családi birtokokat utoljára egyesítő István (fl459) még Kompolti János özvegyét, Tari Margitot vette nőül. Azonban vejei és menyei között már gedei Lorántfi és Betleni, a következő nemzedékben harinnai Farkas, Dobokai, bátori Szaniszlóffy, albisí Zólyomi és Cékei családbeliek szerepelnek, valamennyien jómódú megyei nemesek. (Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család történetéhez. 1—2. köt. Bp. 1908—1928. [a továbbiakban: Bánffy] oklevelei alapján.) 296