AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Egyéb tanulmányok - Engel Pál: A magyar világi nagybirtok megoszlása a XV. században (2. közlemény)

a tárnokmester, aj tón állómester, asztalnokmester, pohárnokmester, lovászmester tisztségében, tehát valamennyi udvari méltóságban. Továbbá közülük került ki a XV. század folyamán általában a temesi főispán, akinek hivatalával az 1470-es évek óta számos délvidéki megye kormányzata intézményesen is egyesítve volt, ennek megfelelően az „alsó részek főkapitánya" címet viselte, és tisztsége nagyjából a vajda és a szlavón bán hivatalával volt egyenértékű. Megjegyzendő viszont, hogy a XV. század közepe óta a fontos és veszélyes, de talán éppen ezért kevésbé keresett bánsági posztok: a Szörényi és az időnként Szlavóniától különválasztott horvát-dalmátországi, s a későbbi szervezésű jajcai, belgrádi, sabáci és szreberniki, általában vagy jobbára nem zászlósuraknak voltak fenntartva. Az említett szabályok alól azonban érdekes kivételt találunk az 1456 és 1464 közötti években, különösen pedig Mátyás trónralépte után, amidőn az udvari méltóságok legtöbbjében a Várdai, szekcsői Herczeg, Dombai, györgyi Bodó, Vezsenyi, gersei Pető és szomszéd vári Henning családok tagjai tűnnek fel, két Üjlaki-familiárissal, Buzlai Lászlóval és Nagyvölgyi Lászlóval együtt. Utóbbiak 1456—1458 között együttesen viselték a lovászmester, majd a pohárnokmester méltóságát, Nagy völgyi pedig 1459-ben még macsói bán is lett rövid időre. Ennek ellenére Újlaki Miklós familiárisa maradt, nem gazdagodott meg, és 1466-ban mint bakvai várnagyot látjuk viszont.

14 Úgy látszik, Buzlai sem emelkedett magasabbra társánál, és amikor később II. Ulászló idején fia, Mózes ismét a legelőkelőbb bárók között jelenik meg, ez aligha tudható be atyja korábbi karrierjének.

15 Ami a többi felsorolt nevet illeti, közös vonásuk az, hogy vagy korábbi időből, vagy Mátyás kegyéből a várbirtokos főnemességnek ahhoz a rétegéhez tartoznak, amely közvetlenül a „legszegényebb" zászlósurak után következett. Birtokaik egy vagy két, rendszerint szomszédos megyében terültek el, központjukat egy vagy gyakrabban két, esetleg három vár képezte. Legvagyonosabbjaik, így a Csákiak, gersei Petők vagy a losonci Bánfiak, éppenséggel a zászlósurak közé is számíthattak volna, és inkább csak a körülmények vagy az erőviszonyok véletlen alakulása folytán szorultak kissé hátrább. Mindenesetre hol az egyik, hol a másik családból találunk valakit az országbárók közvetlen környezetében, s jellemző, hogy az 1505. évi országgyűlésen éppen a gersei Petőket, Csákiakat és losonci Bánfiakat — igaz, az utolsó helye2. Felföldi Pál macsói bán (1477—1479), Újlaki Lőrinc hivataltársa, talán gyámjaként. 1471-ben Valkó megyei nemesként fordul elő {Csánki II. 370. 1.); 3. Paksi Lás2ló tárnokmester (1483—1487), a Zsigmond alatt elszegényedett Rátót-nembeli Paksiak egyik ágából. Testvére, Pál és rokonai, Albert és Lajos II. Ulászló alatt a bárók második rétegében tűnnek fel (1. 1. tábla, és vö. 1483: Dl. 88 693). Tudtunkkal az említettek egyike sem emelkedett a nagybirtokosok sorába, sőt Farkas Tamás a XV. század végén maga is középnemesként szerepel Erdélyben (Csánki V. 473. 1.), 14 Dl. 59 548. — A Bács megyei Nagyvölgyről vette nevét és neje, bartáni Peres Ilona révén Bodrog megyében és Erdélyben szerzett kisebb birtokokat (Csánki II. 177., 221. 1., V. 562., 804. 1.). 1440-ben Újlaki familiárisaként bodrogi alispán (Zichy Okmánytár IX. 6. 1.). 15 Buzlai Mózes, Podmaniczky János sógora 1501-ben lett ajtónállómester. Valószínűleg ekkoriban szerezte Simontornya várát Beatrix királyné távozása után (vö. 1505: Podm. I. 447. 1. és Kiss István: Simontornya krónikája. Simontornya, 1938.) Előbb talán Beatrix itteni várnagya? 295