AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Könyvtárügyi elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A címleírási szabályok ésszerűsítéséről

hogy a könyvet minden olyan jegye és e jegyek minden olyan variánsa és formája révén elérhetővé kell tenni, amelyek alatt feltehetőleg keresni fogják az olvasók, kivéve, amikor az ilyen olvasók csoportja feltehetőleg olyan kisszámú lesz, hogy várakozásának a figyelembevételét a gazdaságosság szempontja az adott viszonyok között már nem engedi meg. A szabályzat első kötelessége tehát, hogy intézkedjék minden bibliográfiai konstellációt, több különböző formai jegy együttes előfordulásának minden lehetséges kombinációját, s emellett az, egyes ilyen jegyek több variánsban vagy formában való előfordulásának minden számottevő lehetőségét illetőleg is: adjon a címleírónak határozott utasítást arra vonatkozólag, hogy e jegyek és variánsok közül melyek révén kell elérhetővé tennie az adott könyvet. A szabályzat második feladata az, hogy minden olyan esetben, amikor egy könyvet több különböző jegye, vagy egy-egy ilyen jegyének több variánsa, formája alatt regisztráltat a katalógusban, meg kell határoznia, hogy e jegyek és jegyvariánsok közül melyiket kell a könyv fő-bejegyzésének, a könyvre vonatkozó információegységek között a legfontosabbnak — a következőkben egyébként ezek helyett a pontosabb terminusok helyett rövidség okáért a „főlap" kifejezést fogjuk használni — a fejéül választani, s melyeket elegendő melléklap vagy pláne utalás fejében szerepeltetni. Nem lehet kétséges, hogy a két feladat közül az elsőnek említett a fontosabb, a nagyobb horderejű. Ennek a többé vagy kevésbé kielégítő megoldásán múlik nemcsak az, hogy az olyan olvasót, aki akár a keresett könyv vagy a benne foglalt mű jegyeivel, akár a katalogizálási szabályokkal nincsen tisztában, a leíró katalógus képes-e az optimális mértékben kielégíteni, más szóval, hogy első funkcióját a megkívánt mértékben tudja-e ellátni, hanem az is, hogy teljesítménye másik két funkciójának az ellátásában megüti-e a mértéket, hogy az elvárható teljességgel adja-e meg a választ a műveket és szerzői oeuvre-eket illető kérdésekre, mégpedig első funkciója ellátásának sérelme nélkül. E feladat szuboptímális megoldásának az a következménye, hogy a szabályzat alapján készült katalógus a szigorúan a vállalt funkcióinak határai között maradó igények egy részével szemben tökéletesen csődöt mond. A második feladat szuboptímális megoldásának a maximális kártevése ezzel szemben mindössze csak annyi lehet, hogy a katalógus egyes olvasóknak az elkerülhetetlennél valamivel nagyobb vesződség árán adja meg a kívánt információt. Közbevetőleg szenteljünk itt néhány szót annak a kérdésnek, hogy ha e két feladatnak az a rangsora, amelyet itt megállapítottunk, mi az oka annak, hogy a szabályzatok is, a szakirodalom is, sokkal nagyobb figyelmet szentelnek mégis a másodiknak, mint az elsőnek, hogy a kettő problematikáját régtől fogva fordított sorrendben szokás tárgyalni, s hogy az elsőhöz tartozó kérdések alig képezik vita tárgyát, míg a másodikhoz tartozók jó része körül ma is kitartó hevességgel folyik a harc? A szabályzatok mind először azt írják elő, hogy mi legyen a címleírás, vagyis a főlap feje, s csak másodsorban, többnyire egy kissé mellékesen, foglalkoznak az első feladattal,a melléklapozásra és utalózásra vonatkozó meglehetősen futó megjegyzések formájában. Ennek a gyakorlatnak a magyaráza20