AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 3. (Budapest, 1966)

Könyvtári elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A leíró katalogizálás tárgyai

Az alcím e rang-emelésének az előfeltételeit azonban sajnos aligha lehet teljesen kielégítő módon meghatározni. E feladat, amennyire én lá­tom, nem oldható meg egyedül formai sajátságokra támaszkodva; már pedig, ha nem tudjuk megakadályozni a katalogizálandó tárgyak tartal­mából merített ismérvek beszüremkedését az előfeltételek közé, az már önmagában elégtelenné teszi a keresett meghatározást, miután a tartalmi kritériumok ritkán körvonalazhatók a címleírási szabályzatokban megkí­vánt élességgel. Ha például azt mondjuk, hogy az alcím csak olyankor tekintendő külön bejegyzést követelő fizikai jegynek, ha önmagában zárt, önálló témát jelöl, vagy csak olyankor, ha nem a keret-kiadvány címében megjelölt téma egyik szükségszerű fejezetét jelöli meg — akkor éppen csak megközelítőleg sejtettük intencióinkat, olyan ködösen és bi­zonytalanul, ahogyan szabályzatnak sohasem lenne szabad beszélnie. Nem javulna a helyzet akkor sem, ha distinktiv alcímről beszélve, ezen a pon­ton is a címleírási terminológia egyik legtöbb galibát okozó jelzőjének a bevetésével próbáin ók leplezni a tényt, hogy képtelenek vagyunk kielégítő módon megoldani az előttünk álló feladatot. Tekintettel azonban arra, hogy ez a kérdés csak az anonim rész-darabok esetében, tehát nem túl gyakran válik aktuálissá — a szóbanforgó megoldás e hiányosságá­ból származó hátrány nem túlságosan súlyos. A végső mérleg: sem a hagyományos módszer, a kiadványtípusok fogalmaira építő szabályalkotás, sem az itt javasolt, a tipológia mellő­zésével közvetlenül az elemi tárgyak anyagi—formai sajátságaiból kiin­duló, nem vezetnek tökéletes eredményre: egyik segítségével sem sikerül a többes elsőrendű elemi tárgyak köréit teljes pontossággal elhatárolni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy már az elsőrendű elemi tárgyak, tehát a leg­fontosabb tárgy-fajta elhatárolása sem sikerül hiánytalanul — már itt sem sikerül a címleírónak olyan útmutatást adni, amely sohasem hagyja cser­ben. Azoknak a pontoknak egyikére bukkantunk itt rá, amelyeken a könyvkiadás formáinak korláttalan változatossága, az átmeneti 'és vegyes formák sokasága lehetetlenné teszi a maradéktalanul kielégítő szabályo­zást. Mégis, az ilyen pontokon is törekednünk kell a szabályozás kiküszö­bölhetetlen hézagainak minél szűkebbre összehúzására — s ezt az adott esetben az itt ajánlott módszerrel talán valamivel messzefofomenően vé­gezhetjük el, mint a kiadvány-tipológiára támaszkodó hagyományos mód­szerrel. Persze, a jelemben nein csupán a szabály-szerkesztés formai kérdé­sei várnak a kielégítő megoldásra a kettős elsőrendű elemi tárgyak ka­talogizálásának vonatkozásában, hanem még a feladat maga is vitatott bizonyos pontokon. A részcímes periodika-számnál, a sokak közreműkö­désével készült nagyobb lélegzetű gyűjteményes mű messzemenően zárt és önálló részköteténél nincsen nézeteltérés — valamirevaló címleírónak nem is juthat eszébe, hogy ne regisztrálja ezeket a kétarcú típusokat mind a két nézőpontból. Távolról sem ilyen kedvező a helyzet az egy­szerű sorozatok esetében, amelyek egyes tagjait pedig a fentiekben mi 37

Next

/
Thumbnails
Contents