AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 3. (Budapest, 1966)

Könyvtár-, könyv- és sajtótörténet - Nagy Istvánné: A Horthy-korszak „középosztályának” irodalmi ízléséről

őrzésképpen — olyan sokat és sokoldalúan foglalkoztak az írók a magyar olvasóközönség helyzetével, lehetőségeivel és igényeivel. Ez a fajta kutatásuk egybeesett a Magyarországon kialakult széleskörű szociográfiai tevékenységgel, mely először a falukutatásban (Erdei Ferenc, Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Kovács Imre, Darvas József stb.), később ennek hatására a városi élet szociográfiai felmérésében is (Nagy Lajos, Móricz Zsigmond, Bálint György, Boldizsár Iván stb.) megnyilvánult. Ez a széles felmérés csaknem az egész ország szociális és kulturális viszonyait, s eközben az olvasási kultúrát is feltérképezte. Kassák Lajos azzal a kijelentésével, hogy „. . . az irónak egyik legfontosabb feladata, hogy véleményt mondjon a könyv mai sorsáról . . "

2

, rámutat arra, hogy a könyv, az olvasás nem elhanyagolható téma. Napi- és hetilapokban, folyóiratokban valóban sok szó esik az olvasásról, és hogy az írók mennyire fontosnak érezték a kérdést, s mennyire szívükön viselték a könyv sorsát, a könyv és közönség viszonyát, bizonyítja, hogy legtöbbször keveslik is a témával való foglalkozást. A korabeli irodalomban gyakoriak az ellentétes irányú megállapítások. A rendszer kiszolgálói sokszor enyhítik, szépítik a helyzetet, s gyakran a bírálat szempontja, kiindulása is helytelen. Azok írásait, akik a haladó irodalom, magasabb normák oldaláról közelítették meg a kérdést, túlyomó többségben panasz, elmarasztalás jellemzi. OSZTÁLYVISZONYOK A proletárdiktatúra leverése után a magyar társadialom szerkezetében alapvető változás nem történt. A rendszer fenntartásához az uralkodó osztályok kidolgozták a megfelelő ideológiát. Az úgynevezett szegedi gondolatot klerikalizmus, a körülöttünk élő népek elleni állandó izgatás, kommunistiaellenesség, antiszemitizmus jellemezte. A „keresztény-nemzeti gondolattal" szédítette a kormányzat a tömegeket, ezzel sikerült bizonyos társadalmi bázisra szert tennie, s ezt a középrétegek szolgáltatták. 1919 fontos határvonal a kulturális élet fejlődésében is. A fehérterror kultúrpolitikájának lényegét Révai József egy szóban foglalta össze: bomlás. Űj szakaszt jelentett Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége, aki a fő feladatot, a politikai eszményt, a revizionista ihletésű kultúrfölényben jelölte meg. Mivel ez a művelődéspolitika elszakadt a néptől, a dolgozó társadialomtól, elszakadt a valóságtól, szinte nem is válhatott mássá, mint amit az MSZMP művelődéspolitikájának irányelvei lényegeként leszögez: a kultúrfölény „jelentette a dolgozó tömegek kulturális elmaradottságát, papíron meglevő, de végre nem hajtott iskolai törvényeket, a munkás és paraszt fiatalok kirekesztését a középiskolából és az egyetemről, az értelmiség és a nép szembeállítását, a klerikalizmust, a soviniszta, fasiszta nézetek uralmát, a kispolgári giccs, a ponyva, a szórakoztató ipar 2 Kassák Lajos: Riport a könyvről és — néhány megjegyzés. Magyar Nemzet. 4. évf. 1941. 72. sz. 9. 1. 196