AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Módszertani kérdések - Domanovszky Ákos: A leíró katalógus alapfeladatai

E kísérlet során mindenekelőtt egy terminológiai jellegű feladat követel megoldást. Miután a könyvtárosok mind ez ideig nem alakítottak ki olyan adekvát szaknyelvet, mint például a jogászok vagy a technikusok, ezt a feladatot részlegesen, a katalógusfunkciók kérdését illetőleg, itt el kell végeznünk. Ez a követelmény elsősorban nem a laikus számára semmit sem mondó terminus technicus-ok szaporítását jelenti, hanem azt, hogy a köznyelv csalóka, többértelmű szavait, mielőtt átvesszük és használjuk őket, megfelelő megmunkálásnak kell alávetnünk. Bármennyire meglepő is ez, tény, hogy e feladatot mindmáig nem végeztük el. Az eredmény magától értetődő: gondolkodásunk, következtetéseink minduntalan elbotlanak fejletlen terminológiánkban. A szemantikának azt a megállapítását, hogy gondolkodásunkra a nyelv döntő befolyást gyakorol, negatív vonatkozásában a címleírás gyakorlata és szabályai eklatáns példákkal illusztrálják, — az alábbiakban is mutatunk be olyan eseteket, amelyekben a tisztázatlan jelentésű szavak használata gondolkodásunkban primitív logikai botlásokat, s végső fokon katalógusainkban komoly gyakorlati hibákat okoz. Másik fő feladatunk a címleírásilag releváns tényeknek, tényállásoknak a pontos megállapítása, körülhatárolása és precíz megfogalmazása — természetesen ismét csak témánk határai között. E releváns tények egyik csoportját éppen szándékaink képezik, amelyek címleírási megoldásaink mögött állnak — ezek maradéktalan tisztázása éppen olyan fontos, mint az objektív címleírási tényállásoké. Ez nemcsak a katalógus alapfeladatai mögött álló legátfogóbb szándékainkra, hanem a részletkérdések megoldásának indítékaira is vonatkozik. Egyedül e két prelimináris feladat megfelelő megoldása teremtheti meg bármilyen címleírási kérdés, tehát a katalógusfunkciók kérdésének eldöntéséhez is, valamint e döntést pontosan kifejező szabály megfogalmazásához az elengedhetetlenül szükséges stabil alapot. Abból tehát, amit el fogunk mondani, semmi sem öncélú logikai elmefuttatás. Azoknak a hibáknak és mulasztásoknak, amiket az elmélet síkján elkövetünk, szükségszerűen jelentkeznek a közvetlen következményei a megfelelő gyakorlati tevékenység kifejtése során. Hogy ez mennyire így van, azt a felvetett témát illetőleg kitűnően illusztrálja az a tény, hogy a katalogizálás tárgyainak (e terminus tartalmát illetőleg l

d. a 19-1-ot) pontos meghatározását, elhatárolását illetőleg valamennyi mai címleírási szabályzat rendelkezései erősen hézagosak. Ez nem véletlen, hiszen az, hogy mit regisztrálunk a katalógusban, attól függ, hogy milyen szolgálatok elvégzését várjuk el a katalógustól, mit tekintünk feladatának. Amíg az utóbbi kérdésre csak homályos, megközelítő választ adunk, addig nyilván a katalogizálás tárgyainak a precíz meghatározására sem kerülhet sor. De azt hiszem, az is, hogy a könyvtárosok a leíró katalógus alapfunkcióit illetően mindmáig nem jutottak el az egyetértéshez, részben szintén azon múlik, hogy még sohasem vették elvi szempontból alaposabban szemügyre ezt a kérdést. Persze, mindezek ellenére szó sincsen arról, hogy a következőkben csupa meglepő újdonságot tudnánk mondani a könyvtáros olvasónak. Amit mondani akarunk, annak nagy részét a könyvtáros alapjában véve igen jól tudja, csakhogy nem tudatosítja a fontosságát, s ezért nem is számol vele kellőképpen, minduntalan elmulasztja levonni belőle a szükséges következtetéseket, és a tényekhez, ill. szándékaihoz igazítani formuláit, szabályait s így persze nemegyszer gyakorlatát is, — ezzel is dokumentálva az arisztotelészi tétel igazságát, hogy a nyilvánvalót a legnehezebb felfedezni. Végül, azt hiszem, alábbi fejtegetéseinknek van némi témánk korlátain túlmutató metodikai értéke is. Hiszen a fogalmaknak és a releváns tényeknek azt az analízisét, s a kette8