AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Módszertani kérdések - Domanovszky Ákos: A leíró katalógus alapfeladatai

E. Verona találóan rámutatott — a szerzős „művek" egybegyűjtése elvileg hiánytalanul megvalósítható az egész szerzői oeuvre egybegyűjtése nélkül is; úgy például, hogy minden szerzős „mű" különböző kiadásait szerzőjének ama neve, illetve névformája és a „mű" ama címe alatt gyűjtjük egybe, amely alatt az illető „mű" először vagy amely alatt a leggyakrabban jelent meg. Kevesebb, mert a „művekről" adandó információ hiánytalan ellátása egy-egy egységesített szerzői néven belül az egyes „művek" összes kiadásainak az egybegyűjtését, tehát a szerző könyveinek egy bizonyos másodlagos csoportosítását is megköveteli. Az elmondottak világossá teszik, hogy a harmadik funkció olyan elemeket tartalmaz, amelyek túllépik úgy az első, mint a második funkció tartalmának kereteit, s így a harmadik funkció önálló, sui generis alapfeladat. Ezt a formális, logikai úton nyert eredményt konkrétabb tartalommal tölthetjük meg, s ezzel a gyakorlat embere számára meggyőzőbbé tehetjük, ha kielemezzük a harmadik funkció tartalmát, az általa ellátott szolgálatokat ill. kielégített szükségleteket. Ezeket a szolgálatokat négy pontban foglalhatjuk össze — más szóval, az egyes szerzők összes könyve egybegyűjtésének igazolására négy érvet hozhatunk fel. Az első az, hogy így célhoz juttatjuk azt az olvasót, aki a szerzőnek egy meghatározott könyvét vagy művét keresi ugyan, de csak a szerző nevét tudja, a könyv ill. mű címét nem. A második az, hogy a „művek" különböző kiadásainak együttartását a szerzős „művek" esetében a legcélszerűbben és legésszerűbben az egységesített szerzői nevek ill. névformák alkalmazásának a segítségével, tehát a harmadik funkció ellátása útján oldhatjuk meg. A harmadik érv, hogy a szerzők összes meglevő könyvéről adott tájékoztatással az állomány korlátai között kezére járunk annak az olvasónak, aki egy szerző egész munkásságáról kíván tájékozódni. A negyedik érvet viszont a könyvtár belső üzemi szempontja szolgáltatja: a könyvtárosnak munkája során gyakran van szüksége hol arra, hogy tájékozódjék egy szerző összes meglevő könyvéről (szerzeményező), hol arra, hogy szemügyre vehesse egy szerző összes meglevő könyvének címleírásait (feldolgozó). E négy szolgáltatás közül az első kettő eszköz-szerepben mutatja be a harmadik funkciót — az első szolgáltatás az első és második katalógusfunkció, a második szolgáltatás a második katalógusfunkció eredményes ellátásának eszközeként. Első érvünknek az az olvasója, aki egy bizonyos szerző egy meghatározott könyvét vagy „művét" keresi, olyan kérdést tesz fel a katalógusnak, amelyre ennek elemi kötelessége választ adni. Persze a szóban forgó olvasó alapjában véve jogos igényének van egy gyenge pontja is-—az, hogy nem tudja a keresett könyv, illetve „mű" címét, és azt várja a katalógustól, hogy értesüléseinek, tudásának ezt a hézagát áthidalja. A katalogizálási gyakorlat — ez már többször szóba került — bizonyos korlátok között régtől fogva és világszerte törekszik is erre az áthidalásra. A szóban forgó esetben az áthidalás úgy a leghatásosabb és egyúttal a leggazdaságosabb, ha az egyes szerzők összes könyvének a főlapját egységesített névforma alá helyezzük, s a könyvön szereplő ettől eltérő nevet, ill. névformát utalás formájában iktatjuk be a katalógusba. Ugyanezt a megoldást a második katalógusfunkció még egy másik szempontból is kézenfekvővé teszi — erre a szempontra hivatkozik a fenti négy érvközül a második. A könyvtáros és főleg az olvasó dolgát nagyon megnehezítené, ha ugyanannak az írónak a különböző „műveit" különböző nevek vagy névformák alatt kellene keresnie, aszerint, hogy pl. első kiadásuk vagy pedig kiadásaik többsége hogyan jelölte meg a szerzőt, — minduntalan előfordulna például, hogy olyan „műveket", amelyek a szerző közismert neve ill. névformája 40