AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Módszertani kérdések - Ákos Károly: A tudomány fejlődése és a könyvtárügy

S ez csak a kémia! Allen Kent adatai szerint

3 a világ nyomdai termelése ma akkora, hogy a hét minden napjára, a napok minden percére egyenletesen elosztva 2000 könyv, időszaki sajtótermék, nyomtatvány megjelenése esik percenkint. Ez évente összesen 1 051 200 000 oldal olvasnivaló! Igaz, ez a szám a legkülönfélébb irodalmi produktumokat öleli fel, s egy szakember megengedheti magának — bár nem minden hátrány nélkül —, hogy csak a saját szakterületén tartson lépést a fejlődéssel, s így mennyi jut neki? — Átlagban évente mindössze 850 000 oldal kötelező irodalom feldolgozását kellene elvégeznie. S ha már a statisztikánál tartunk, hadd tegyem hozzá, hogy 19бО-Ьап a műszaki irodalom maga 60 millió oldalra rúgott. Ennek elolvasására — a nyelvi nehézségeket figyelmen kívül hagyva és napi 24 órás megszakítás nélküli munkát tételezve fel, — 683 esztendőre volna szükség. A tudományos irodalomnak ez a hallatlan bősége voltaképp a tudomány fejlődésének válságaként jelentkezik, amiről egyre többet lehet hallani. A Kanadában dolgozó Selye János, a szervezet nem specifikus megterhelése, a stress orvosi fogalmának megalkotója írja, hogy kísérleti kutató intézetének költségvetésében ugyanakkora tétellel szerepel a nemzetközi stress publikációk nyilvántartása, mint a kísérletes kutatómunka.

4 Selye is említi ezzel kapcsolatban a tudomány jelenlegi sajátos helyzetét. Egy véleményt idéz, amely e helyzetet azokéval a baktériumokéval hasonlítja össze, amelyeket a maguk termelte mérgek pusztítanak el. Amerikai adatok szerint a vegyészetben működő kutatók idejének 33>4%-át veszi igénybe az irodalom olvasása. Ez az olvasás — természetesen — így is nagyon hézagosan képes csak követni a fejlődés iramát, s ennek egyik súlyos következménye a közlemények feledésbe merülése. Az angol nyelvű publikációk élettartamát napjainkban 10 esztendőre teszik, ami tehát ennél korábbi adat, az már végleg elsüllyedtnek tekinthető. Kell-e különösebb nyomatékkal hangsúlyoznom, hogy az a szelekció, amely csak a frisseséget nézi, alapvetően hibás? Mégis mi sem gyakoribb, mint igen jelentős, lényegbevágó felismeréseket tartalmazó közlemények nyomtalan kihullása a tudományos emlékezetből. Ugyanennek a ténynek igen gyakori leplezéseként tankönyvből tankönyvbe vándorolnak egyes nagy kutatók műveinek félreértett vagy félremagyarázott összefoglalásai. Jellemző például, hogy Bergson A teremtő fejlődés című könyvében Darwin nézeteit ugyanazzal a bírálattal illette, amelyet maga Darwin már megcáfolt, mikor azt még az ő életében Mivart felvetette. Mivart ugyanis azzal vélte megcáfolni az evolúció darwini elvét, hogy rámutatott a lábasfejűek és a gerincesek szeme közötti szerkezeti hasonlóságra. Szerinte két enynyire távoli csoporton ilyen mélyreható megegyezések a közös eredettel nem magyarázhatók meg. Eszerint a fajok hasonlóságára építő érvek megdőlnek és a célszerűség diadalmaskodik. Bergson szerint pedig az „elan vitai" alakítja ki az egymástól nagyon távoli élő szervezetek hasonló struktúráit. Darwin azonban bebizonyította, s a könyve (Origin of species) újabb kiadásaiba is felvette Mivart érvelésének tarthatatlanságát. Valójában a lábasfejűek és a gerincesek szeme csak nagyon felszínesen hasonlít egymásra. A látás funkciója szükségszerűen alakít ki hasonló struktúrákat, de finomabb felépítésében a szakember számára áthidalhatatlan szakadék tátong a két távoli állatcsoport látószervének felépítése között. Bergson tehát — ha jóhiszeműségét feltételezzük — nem olvasta el Darwin legfon3 MTA Könyvtára Tájékoztató. 19Ó2. 3—4 sz. 83. 1. 4 Selye: The stress of life. New York. 1956. 104