AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Módszertani kérdések - Pajkossy Györgyné: A periodika-címleírási szabvány

IT. A PERIODIKA-SZABVÁNY BÍRÁLATA Mielőtt a periodika-szabvány rendelkezéseit az első részben mondottak alapján megvizsgálnánk, tisztán kell látnunk a szabvány keletkezésének körülményeit, melyek a szabvány hibáinak nagy részét megmagyarázzák. Felvethető a kérdés, hogy éppen most, amikor a szabályzatok a modern felfogás szerint egyszerűségre törekednek, a sok részletes szabály helyett csak általános rendelkezéseket fektetnek le, ésszerű volt-e kiadni, kidolgozni egy olyan szabályzatot, mely nem a nagy irányvonalakat adja meg, hanem példatárba illő magyarázatokat is tartalmaz, ugyanakkor viszont a részletekbe menő utasítások mellett szabályozatlanul hagy szabályozandó kérdéseket, szabályoz olyat, ami nem szabványba, hanem házi szabályzatba való. A kérdés feltevése helyes. Kétségkívül szükséges volt az egységes periodika-feldolgozás érdekében a most induló könyvtárak kezébe segédkönyvet adni, de ezt meg kellett volna oldani a modern szabvány példatárának segítségével. Jelen formájában a szabvány egy modern értelemben vett szabványnak olyan előmunkálatra, amelyet már 1951-ben, a szabvány első kidolgozásakor el kellett volna végezni. 1951-ben ugyanis már ugyanazok a nagy jelentőségű külföldi szabályzatok rendelkezésre álltak, amelyek a mostani periodika-szabvány megalkotásában segítettek. Már a MNOSZ 3424—52 választ adhatott volna arra a sok részletkérdésre, amellyel a mostani szabványnak foglalkoznia kellett. Ennél súlyosabb mulasztása volt azonban, hogy szétválasztotta szervezetileg a folyóiratok, hírlapok (90—108. szakasz) és a nem folyóiratjellegű időszaki kiadványok (89- szakasz) kategóriákat, pedig mindezeknek a kiadványoknak azonos típusú címleírását a mindnyájukkal közös periodikus megjelenés dönti el. Mindezek a hibák és elégtelenségek kétségkívül szükségessé tették az új periodika-szabvány megalkotását. A modern szabályzatalkotási elképzelések szempontjából a már említett példatár jellegnél súlyosabb hibának számít az alternatív megoldások engedélyezése a periodika-szabványban, így pl. a harmadik rendszó-alaprendelkezésnél, a címváltozás kérdésében, a periodika-szabvány mind a három címleírási lehetőséget engedélyezi: pedig a szabvány feladata nem a lehetőségek felsorolása, hanem a legjobb megoldás elrendelése. A periodika-szabvány szerkesztői — elsősorban Dezsényi Béla, a szerkesztés szakmai vezetője — a szabványt önálló egységnek szánták, mert a periodika jellegénél fogva más szabályokat kíván, mint a könyv, és előre látható volt, hogy a periodika-szabványt nem lehet úgy beleilleszteni a könyvszabványba, hogy ne legyenek állandó ellentmondások a megoldási lehetőségek között. Még olyan, teljesen azonos jelenségeknek, mint a megjelenési hely, kiadó kérdése, rövidítések feloldása kérdésében is eltérések mutatkoznak, nem beszélve azokról a pontokról, amelyek a periodika sajátosságából következőleg egészen más megoldást kívánnak, mint pl. a címlap elsődlegességének megszűnése, a zárójelek használata és jelentése. Ezért igyekeztek a szabvány szerkesztői minden, a periodika-címleírást érintő kérdésre zárt önálló tervezetben intézkedni. Az utolsó átdolgozás azonban — amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet szó önálló szabványról — már nem tudta időhiány miatt sem — eltüntetni az ellentmondásokat a most már ugyanazon szabvány pontjai között, és nem tudta utalásokkal sem áthidalni az ismétlődő paragrafusokat. Az utolsó átdolgozás elsietettsége ezen túlmenőleg is sok bosszantó és elkerülhető hibát eredményezett, melyek35