AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Módszertani kérdések - Domanovszky Ákos: A leíró katalógus alapfeladatai

elsődleges müveket, amelyekből az antológiaszerű másodlagos müvek tartalma Összetevődik — annak ellenére, hogy az előbbiek az alkotás szempontjából jobban megérdemlik a mü megjelölést, mint az utóbbiak — ilyen esetekben rendszeresen katalogizálatlanul hagyjuk, s így feledkezhettek meg arról, hogy ezt a tényt szabályaik szövegében kifejezésre juttassák. E mulasztás következménye: szabályzataink többnyire nem intézkednek arra vonatkozólag, hogy hol van az a határ, ameddig a művek katalogizálásának az elhanyagolásában elmehetünk, s ahol el kell kezdenünk a gyűjtő-kiadványokban foglalt művekről az információadást, az analitikus katalogizálást; s a végeredmény: címleírási gyakorlatunk teljes bizonytalansága és következetlensége e határ megvonásában. Az eddigiekben megállapítottunk három vitán felül álló tényt. Az egyik az, hogy a könyv és a mű fogalmai közé még sohasem próbáltak egy olyan hézagtalan határvonalat húzni, amely a második funkció szempontjából kielégítő lenne — pedig a két első funkció szokványos megfogalmazása ezt elengedhetetlennek mutatja. A második az, hogy e határvonal meghúzása nemcsak majdnem lehetetlen, de fölösleges is lett volna, mert a második funkciót egyáltalában nem csak müveket illetőleg akarjuk ellátni, hanem kömjveket illetőleg is. A harmadik pedig az, hogy a művek különböző kiadásainak együttartását, az egyes művek állományáról az információadást, formulánkkal ellentétben, sohasem látjuk el maradéktalanul, hanem csak bizonyos változó, de pontosan soha meg nem határozott korlátok között. Mindebből az következik, hogy a második funkció szokványos meghatározása teljesen tarthatatlan, hiszen egyik irányban sem fedi a tényeket — részben kevesebbet, részben többet mond annál, amit a legtöbb címleírási gyakorlat ma ténylegesen vállal. Következik ezenkívül az is, hogy egészen helytelen a két funkció ma szokásos szembeállítása, vagyis az, hogy meghatározásaikban a hangsúlyt tárgyaik különbözőségére helyezzük, abban az értelemben, mintha az elsőnek a tárgya a könyv, a másodiké a mű lenne. Annak a bizonyítására, hogy az utóbbi hiba nemcsak terminológiai, hanem tartalmi, vizsgáljuk meg, hogy kiküszöbölhetjük-e e hibát, ha — a könyv és a mű közötti alapvető különbségből kiindulva — mű helyett tartalmat mondunk? — ha az első funkció tárgyát a könyvben mint fizikai jelenségben látjuk, amely anyagi alakban megjelenő formai jegyekkel rendelkezik, a másodikét pedig a könyvek tartalmában, amely tisztán szellemi jelenség, az egyes könyvekben adott fizikai megjelenési formáktól függetlenül is létezik, és így ezektől független formai — pontosabban ál-formai — jegyekkel is rendelkezhetik? Világos, hogy ez a megoldás egyik nehézségünket teljesen kiküszöböli: a szűkebb értelemben vett könyv és a tartalom sohasem folynak össze, a kettőjük közötti ellentét sohasem tűnik el. Ebből a szempontból tehát ez a fogalompár jobban megfelelne arra a célra, hogy a katalógus két funkciójának a megkülönböztetését reá alapozzuk, mint a könyv—mű fogalompár. A második funkció szempontjából azonban ez a fogalompár is teljesen használhatatlan. A tartalom fogalmának a bevezetésével ugyanis új nehézség jelentkezik: a különböző könyvek tartalmainak azt a tulajdonságát, egymáshoz való viszonyát, amelynek ki kell váltania a második funkció működésbe lépését, sehogyan sem lehet úgy meghatározni, hogy az logikailag is kielégítő legyen és a mai címleírási törekvéseinknek, igényeinknek is megfeleljen. Ha a különböző formai jegyű könyvek tartalma azonos marad — a Boz és a Dickens neve alatt megjelenő Pickwick-kiadás, vagy Móra Ferencnek A festő haldia és Négy apának egy leánya címek alatt megjelent műve —, akkor nincsen probléma: világos, hogy a különbc'ző formai jegyekkel ellátott e kiadásokat nemcsak e jegyeknek megfelelően szétszórtan, hanem a tartalom kritériuma alapján egy egységesítő címfej alatt összegyűjtve is regisztrálnunk kell. 31