AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Egyéb tanulmányok - Hermann Zsuzsanna: Egy humanista karrierje (Balbi Jeromos)

Valószínűleg ezután írta azonban, talán Puccio intelme nyomán, a kéziratban maradt De fortuna et Providentia libri II című művét. Hogy ez a mű, amely a szerencse jelentőségéről és változékonyságáról folytatott újplatonista eszmefuttatás — és mint ilyen talán a legérdekesebb Balbi munkái közül — utolsó írása lehetett, arra már Ábel is gyanakodott Retzerrel és Knauzzal szemben.

93 Az ő figyelmét is elkerülte azonban, hogy Balbi legalábbis az évet pontosan megadja, amikor a 3 év előtti Sacco di Roma-ra céloz.

94 Ezt a munkát megint a pápának ajánlja, de az ajánlás terjedelemben és hangnemében sem hasonlít az előbbiekhez: röviden és finoman szemrehányást tesz a pápának, amiért ilyen szegénységre jutott. Balsorsában, lelke könnyítésére írja e művet „in agro Puccio, quem Olivetum vocant".

9u Úgy gondolom, az elmondottak megalapozottá teszik azt a véleményt, hogy Balbi annyiban hangoztatott „egyházreformátori" nézeteket, amennyiben ez V. Károly politikájával egyezett, és addig és annyira volt „pápa-ellenes" ameddig és amennyire a császár az volt. Mindennek azonban a Július-dialógus nézeteihez semmi köze nincsen. Végül felhozták érvként annak bizonyítására, hogy a Júliust Balbi is írhatta, ennek nyugtalan, queruláns jellemét, „összeférhetetlen, kritizáló, környezete és feljebbvalói eljárását kellemetlenül feszegető'" szellemét.

96 Balbinak ez a jellemzése általános az irodalomban, de kifejezetten az egyetemi éveire vonatkoztatva. Egyesek határozott törést látnak jellemében a „jámborrá''' válás irányában attól kezdve, hogy Magyarországra jött, illetve hogy az egyház tagja lett.

97 Hogy a fenti jellemzés Balbi Magyarországon töltött éveiben — tehát a Július-dialógus keletkezése idejében — nem helytálló, azt az elmondottak eléggé bizonyítják. Hozzátenném ehhez még azt, hogy Balbi magatartásának megváltozása nem annyira jelleme, mint inkább körülményei megváltozásának tudható be. Úgy gondolom, Balbit elejétől végig egy alapmotívum hajtotta, és ez az érvényesülés vágya volt. Más lehetőség nyílt azonban erre az egyetemeken és más Magyarországon. Az elmondottak alapján indokoltnak látom, hogy Balbi nevét letörüljük a Júliusdialógus feltételezett szerzőinek listájáról. Nyitva marad még azonban a kérdés: hogyan került egyáltalában a gyanúsítottak sorába, miért tartották őt egyesek — az erasmusi levél szerint — a dialógus szerzőjének. A legkézenfekvőbb és legvalószínűbb válasz erre, hogy ezt párizsi hírnevének, esetleg ellenfele Faustus Andrelinus és köre tudatos híresztelésének köszönhette. (Mint ahogyan nem lehetetlen, hogy Andrelinus viszont Balbi hívei híresztelésének, ahogy Geiger gyanítja.)

98 Tény azonban — és ez is oka lehetett a ráirányuló gyanúnak—, hogy Balbit egész életében, nagy tudásának általános elismerése mellett, rendkívül rossz hírnév övezte. Az elítélő véleményekben több tényező szerepelt. Az egyik leggyakrabban hangoztatott vád erkölcsi, 93 Abel. 69.1. (96. jegyzet.) 94 „Cum abhinc a triennio nos ipsi viderimus ... et reges et captivos. . . urbem Romám . . . captam et opressamin praedam ..." Opera. 2. 334.1. 95 Hogy ez miféle helyet jelent, azt nem sikerült bizonyossággal kiderítenem. Ábel gyanúja szerint e hely arra utal, hogy Balbi az olivetánusok közé lépett be (Ábel. 70. 1. 96. jegyzet). Számomra valószínűbbnek látszik, hogy a XIII. századból ismert Montecassino környékén lévő Puczum d'Oliveto-ról van szó. (Du Cange: Glossarium. 6. torn. 557. 1.) 9r

> György L. i. m. 8. 1. 97 Ankwicz—Kleehoven i. m. 14—15- L; Aschbach i. m. 154. 1. 98 L. Geiger: Studien zur Gesch. des französischen Humanismus. (Vierteljahrsschrift f. Kultur u. Litteratur der Ren. 1. Bd. 1886. ) I9.

1. 240