AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Egyéb tanulmányok - Engel Pál: Állam és uralkodó osztály a IX–XI. századi Bizáncban

alapítottak, és előkelőik bizánci szolgálatba lépve több császárt, hadvezért és számos nagynevű családot adtak a birodalomnak. Mások, főként arabok és perzsák, a konstantinápolyi rabszolgapiacon kezdték pályafutásukat, ahonnan nagyúri vagy császári gazdájuk kegye emelte őket mind magasabbra. Jellegzetes figurája ennek a kornak Chase, Damianos patrikios rabszolgája, aki protospathariosi rangot ért el VII. Konstantin alatt, s aki a császár szavai szerint „szaracén származású volt, s meg is maradt igazi szaracénnak gondolkodásában, szokásaiban és hitében . . ,"

19 Az idegen eredetű elem azonban sohasem volt oly nagy számú, hogy a császárság egyedüli támaszát alkothatta volna; emellett nem nyújtott komoly biztosítékot a palotaforradalmak veszélyével szemben sem. A despotizmusnak akadtak tökéletesebb, megbízhatóbb védelmezői is: az eunuchok. Ez az intézmény a Kelettel való érintkezés révén már a principátus idejében ismeretes volt Rómában, de ekkor még nem tett szert nagyobb jelentőségre. A császárok Domitianustól kezdve több alkalommal hoztak törvényt ellene, szigorúan büntették a kasztrálást végző orvosokat; csak Nagy Konstantin volt az első közülük, aki udvartartásában eunuchokat is alkalmazott.

20 Ettől kezdve jelentőségük rohamosan nőtt. A palotában nagy befolyásra tettek szert, nemegyszer közülük kerültek ki az uralkodó legbizalmasabb és legnagyobb hatalmú tanácsadói. Ammianus Marcellinus, a történetíró már így elmélkedik: „Hol lennénk manapság, ka ez a szömyfajzat elszaporodhatott volna, amikor még ilyen csekély számban is oly nehezen viselhetők el?"

21 Pedig a korábbi tiltó rendelkezések még érvényben vohak, annak ellenére, hogy éppen az udvar nem tartotta őket tiszteletben. Végre I. Leó (457—474) megengedte a barbár származású eunuchok piacra hozását, aminek következtében néhány évtized múlva Justinianus udvara már valósággal hemzsegett tőlük. Justinianus — bizonyára a szenátori arisztokrácia nyomására, amely kezdettől fogva joggal látott bennük vetélytársakat — kísérletett tett az intézmény eltörlésére, utódai azonban sokkal értékesebbnek találták eunuchjaik szolgálatát, semhogy lemondtak volna róla, sőt egyre gyakrabban bíztak rájuk katonai funkciókat is.

22 Az eunuchok virágkora a VIII. század végével köszöntött be. VI. Konstantinos uralkodásától kezdve hosszú sorban követik egymást a mindenható eunuch-miniszterek egészen a XI. század végéig. Emellett továbbra is nagyszámú hadvezér kerül ki közülük, sőt az egyház legmagasabb posztjaira is megtalálják az utat: 715 és 1084 között kilenc patriarchát adnak a konstantinápolyi széknek.

23 A palotában külön rendet alkotnak, amely ekkor több ezer főből áll. Ezen az óriási tömegen belül szigorú hierarchia teremt rendet, pontosan körülírva mindegyik réteg jogait és hatáskörét. Különösen érdekesek számunkra az udvari etikett azon pontjai, amelyek az eunuchok és a többi főméltóság — a szakállasok — hatalmi viszonyát szabályozzák. A császárok ugyanis nem érték be azzal, hogy a gyakorlatban biztosították az előbbiek túlsúlyát, hanem ezt a helyzetet jogilag is pontosan rögzítették. Az eunuchok szinte kivétel nélkül minden hivatalt betölthettek, viszont bizonyos tekintélyes udvari funkciók, amelyek a császár legközvetlenebb szolgálatát illették, kizárólag az ő számukra voltak fenntartva. Vegyük még hozzá, hogy a palota korábban ismertetett rangsorán belül pl. az eunuch patrikiosok előnyben részesültek a rangban felettük álló, de szakállas anthypatosokkal szemben, még akkor is, ha az utóbbiak a legmagasabb katonai 19 De adm. imp. 242.1. 20 R. Guilland: Les eunuques dans l'Empire byzantin. Etudes Byzantines 1(1943) 198.1. 21 Ammianus Marcellinus, 1. vol. London—Cambridge, 1956. 424.1. (The Loeb classical library). 22 Guilland i. m. 206. k. 1. 23 Guilland i. m. 202. k. 1. 221