AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Egyéb tanulmányok - Engel Pál: Állam és uralkodó osztály a IX–XI. századi Bizáncban

kereskedő-uzsorás patriciátus jellegét ölti. Említettük, hogy szerinte ennek a csoportnak a győzelme a bizánci fejlődést az itáliaihoz hasonló mederbe terelte volna. Szjuzjumovot azonban megtéveszti a főváros külső csillogása, gazdagsága, hatalmas méretei, tagadhatatlanul virágzó ipara és kereskedelme. Kétségtelen, hogy Európa többi részével összevetve a X. századi bizánci városiasodás egyedülállóan fejlett, mégis hiba a fejlődésnek ezt a formáját az olasz városköztársaságokéval azonosítani vagy akár rokonságba hozni. Nincs nyoma annak, hogy a XIV. század előtt akár Konstantinápoly, akár a birodalom vidéki városai az itáliai (vagy általánosabban: európai) útra léptek volna, arra az útra, amely gazdaságilag erős polgárság és politikai önkormányzat kialakulásához vezet. Bizánc fejlődését eltérő vonások jellemzik: 1. a főváros aránytalanul népes mind a többi vidéki, mind az itáliai városokhoz viszonyítva, s jelentőségben is messze túlszárnyalja őket; 2. lakossága mindamellett semmiféle szervezett formában nem szól bele az állam irányításába, megkülönböztető politikai jogai nincsenek sem egyénileg, sem testületileg; 3- a városok elsősorban közigazgatási és katonai centrumok, végül 4. az ipar és a kereskedelem erős állami befolyás alatt áll. Mindezek a vonások az itáliai városok helyett sokkal inkább a Közel-Kelet metropoliszait juttatják eszünkbe. Végeredményben tehát erőszakoknak tarthatók Szjuzjumov nézetei a bizánci városi patriciátusról. Kazsdan joggal hangsúlyozza, hogy az arisztokrácia udvari csoportja lényegében hivatalnok-nemesség, amely legfeljebb alkalmilag, de nem hivatásszerűen foglalkozott kereskedelmi ügyletekkel. Ez a hivatali arisztokrácia volt az a réteg, amely az állami adókból befolyt összegeket — a centralizált földjáradékot •— helyzeténél fogva élvezhette. A kisázsiai tartományok nagybirtokosai viszont eleve hátrányban voltak, amennyiben nem sikerült közhivatali funkciókhoz jutniuk. Vagyonuk és hatalmuk gyarapítására más eszközökhöz kellett nyúlniuk: földjeiket próbálták kiterjeszteni a faluközösségek rovására. Ezáltal viszont csökkentek az állam bevételi forrásai, csökkent a központi elosztásra kerülő összegek mennyisége, és ez a folyamat elkerülhetetlenül szembeállította a hivatalnoki arisztokráciát és a császárt a tartományi nemességgel. Ebből az érdekellentétből vezeti le Kazsdan a X. századi agrártörvények keletkezését.

10 Kazsdannak ily módon fontos kérdésekre sikerült kielégítő választ adnia. Megmutatta, hogy a X. századi törvényhozás hátterében az uralkodó osztály társadalmilag elhatárolható csoportjainak harca folyt és a centralizált földjáradék elméletével rámutatott ennek a harcnak a motívumára is. Ennek alapján többé-kevésbé világossá válik a császár és a feudális nemesség viszonya. Mindamellett továbbra is tisztázatlan az uralkodó osztály azon csoportjának szerkezete, amelyet udvari csoportnak neveztünk, valamint tisztázatlan ennek a rétegnek kapcsolata a despotizmussal azaz az államhatalommal. A Komnenosok korában, midőn a feudális nemesség már biztosan tartja kezében a kormányt, az uralom szerveződése sokban emlékeztet más európai államok viszonyaira. Az arisztokrácia ekkor társadalmilag egységes uralkodó osztály, amely immár a születés jogán, hatalmas feudális dominiumokra támaszkodva, szoros szövetségben a dinasztiával megszállva tartja az államigazgatás kulcspozícióit és a hatalomban nincsen vetélytársa. A megelőző korban azonban hiába kutatunk európai analógiák után. A despotikus állam Bizáncban olyan sajátságos hatalmi viszonyokat hozott létre, amelyekre csak az iszlám államaiban találunk példát. Ezeket a viszonyokat eddig senki sem kutatta, ezért az alábbiakban kísérletet teszünk arra, hogy a források elszórt 10 Kazsdan: Kreszt'janszkie dvizsenija 83. és 97.1., ua.: К voproszu ob oszobennosztjah ... 60.1. 217