AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Egyéb tanulmányok - Engel Pál: Állam és uralkodó osztály a IX–XI. századi Bizáncban

Egyik fővonása a fiskalizmus: az egész agrárlakosságot sújtó, könyörtelenül megkövetelt és súlyos állami adók rendszere, amely Európában még ekkoriban teljesen egyedülálló óriási erőforrást jelent a központi hatalom számára. Emellett a szabad faluközösségek népét a X. századra röghöz kötik; ez a tény lényegében az egész parasztságot az állam jobbágyaivá változtatja.

4 Helyzetük immár nem különbözik magánbirtokon élő társaikétól, legfeljebb még súlyosabb, mert az adószedésben legkevésbé az állam ismer kíméletet. Másik jellegzetessége a bizánci államrendnek a bürokrácia: hivatalnokok ezrei tartják működésben a hatalmas és bonyolult államgépezetet, amely mellett jelentéktelenné törpül az egykorú nyugati államok berendezkedése. Végül harmadszor, az összes helyi szervet a konstantinápolyi udvar szigorú központi igazgatása fogja össze, amely közvetlenül az uralkodó ellenőrzése alatt áll. Ez a bonyolult gépezet jelenti a bizánci államot, amelynek élén a császár a X. században fellép a születő feudalizmus bomlasztó erői ellen. Ma már túlhaladottak azok a nézetek, amelyek idealizálták a makedón császárok politikáját és a szegény nép védőiként tüntették fel őket.

5 Mint már erre utaltunk, a védekező rendszabályok tényleges célja a fennálló államrend gazdasági és katonai bázisának védelme és a központosított császári gazdaságon alapuló despotikus hatalom töretlen fenntartása volt. Ez a célkitűzés világosan felismerhető a törvények demagóg frázisai mögött. A történész problémája azonban ezzel még koránt sincs megoldva. Tagadhatatlan, hogy a bizánci állam — éppen a fentmondottak alapján — az Európában ismert államformáktól sokban eltérő megítélés alá esik. Ez azt jelenti, hogy nem alkalmazhatók rá mechanikusan és fenntartások nélkül olyan normák, amelyeket európai nézőpontú középkori történetszemléletünk egyébként beváltnak tekint. Az állam Bizáncban látszólag önálló életet él, a császár — úgy tűnik — önálló politikát folytat, egy személytelen gépezet érdekeit képviseli, és ezek az érdekek a X. században ellentétesek a nagybirtokos osztály céljaival. Mennyi a látszat mögött a valóság? Milyen társadalmi erők határozták meg a bizánci császárság politikáját és hogyan magyarázható az uralkodó szembenállása a feudalizálódó uralkodó osztállyal? Ez a probléma — a kérdésfelvetés jellegénél fogva — először a szovjet kutatásban merült fel és egyik legfogasabb kérdésének bizonyult. Levcsenko, a szovjet bizantinológia úttörője még ténylegesnek vélte ezt a szembenállást, és az ebben rejlő történelmi ellentmondást szerinte az oldja fel, hogy a nagybirtok visszaszorításának kísérlete, mint retrográd próbálkozás, végülis eredménytelen volt. A fiatalabb tudósnemzedék tagjai, Szjuzjumov és Kazsdan már abból indultak ki, hogy a császár és a feudális nemesség harca csak külszín, amely mögött valójában más erőket kell keresnünk. Szjuzjumov szerint a harcot az uralkodó osztály két tábora vívta egymással a paraszti földek ill. a többlettermék megszerzéséért: az új, feudalizálódó tartományi arisztokrácia és a régebbi eredetű városi (főleg konstantinápolyi) kereskedő-földbirtokos patriciátus. Ha az utóbbi győz — fejti ki Szjuzjumov — Bizánc felbomlott volna az itáliai kereskedő-köztársaságokra emlékeztető apró államokra. Ámde a provinciák főnemessége bizonyult erosebbnek, ami a fejlődés „agrárius" útjára vezetett.

6 Mi volt a szerepe mindebben a központi hatalomnak? Míg korábban Sz juz4 V. ö. G. Ostrogorski: Quelques problemes d'histoire de la paysannerie byzantine. Bruxelles, 1956. 10. kk.l. 5 Vasziljevszkij nyomán különösen E. Stein: Untersuchungen zur spätbyzantinischen Verfassungs-und Wirtschaftsgeschichte. Mitteilungen zur Omanischen Geschichte 2(1923) No. 1—2. 2.1. 6 M. Ja. Szjuzjumov: Nekotorüe problemü isztorii. Vizantii. Vopr. Iszt. 1959- 3- n. 114.1., újabban ua.: Bor'ba za puli razvitija feodal'nüh otnosenij v Vizantii. Vizantijszkie Ocserki. Moszkva, I96I. 42. kk. 1. 215