AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Könyvtártörténet - Pálvölgyi Endre: A Csontosi János elleni fegyelmi vizsgálat és annak politikai háttere

tését sürgette a kormánytól. Feltárta a Nemzeti Múzeum szomorú helyzetét; azt, hogy az épület már annyira zsúfolt, hogy ez már az anyag tanulmányozását is akadályozza; az ásványtár nagy részét csak ládákban tudják elhelyezni, hasonló a helyzet a régiségtárban is; a Könyvtár egyes részlegei a folyosókra szorultak ki, az olvasóteremben nincs elég hely, a jelenlegi helyzet tarthatatlan. A politikai összefüggések még pontosabb megértése érdekében szólnunk kell néhány szót az ügyben szereplő ellenzéki politikusokról. Mint láttuk, 1887-ben Polónyi Géza, 1892-ben Várady Károly interpellált a Pulszky-ügyben. Ez nem volt véletlen vagy lényegtelen körülmény. Polónyi Géza ügyvéd, a függetlenségi ellenzék egyik reakciós és leghangosabb csoportjának volt vezetője, tagja annak a reakciós társaságnak, mely Zichy Nándor és Esterházy Miklós Móric grófok vezetésével az egyházpolitikai reformok, elsősorban a polgári házasság elgáncsolására esküdött össze. Részt vett a katolikus ellenzék több szűkkörű, bizalmas értekezletén bíbornokokkal és püspökökkel együtt. Várady Károly szintén függetlenségi párti képviselő volt, és a függetlenségi ellenzéknek éppen ahhoz a csoportjához tartozott, melynek Polónyi volt a vezére. Várady szintén jogász, Polónyinak nemcsak párthíve, hanem ügyvédi irodájában munkatársa volt.

85 így már érthető, miért kellett Váradynak azzal kezdenie interpellációját, hogy felszólalásában nem személyes ellenszenv vezeti, hanem a közérdek. Ennek ui. éppen az ellenkezője volt igaz, Váradyt kifejezetten politikai érdekek, és a Pulszkyék ellen régóta táplált személyes ellenszenv irányította. Egyébként az, hogy az 1892. évi múzeumi botrány hátterében politikai célok rejtőztek, nem volt titok a maga idejében sem. A Pesti Hírlap egyik névtelen vezércikke „A régi taktika" címmel a Várady-féle rágalmazó interpellációt követő napon így írt: Polónyi és elvbarátai „gyanúsításokkal és személyeskedéssel telt" beszédeinek igazi célja világos, az ellenzék a szabadelvű párt „kiváló férfiúinak meghurcolds á v a l, százszor megcáfolt valótlanságok fölemlegetésével és mindenféle politikai pletyka föltálalásával" a kormányt igyekszik „lejáratni" .

m Csontosi feláldozásához hozzájárult néhány olyan tényező is, mely bár könyvtárosi működésével nem függött össze, mégsem látszik elhanyagolhatónak. Csontosi 1846 október 26-án született Eperjesen. Apja Koscs János (Csontosi 1867ben magyarosította nevét) egyszerű molnár volt, de a fiút nagybátyja, Soltész József eperjesi kanonok taníttatta. A gimnázium első öt osztályát szülővárosában végezte, majd a nagyszombati érseki főgimnázium tanulója lett. 1863-tól 1807-ig papnövendék volt Esztergomban, 1867 október 23-án Ó-Szőnybe küldték nevelőnek az akkor kilenc esztendős György Imre mellé. György Imre 1858 augusztus 21-én született, apja id. Zichy János gróf (1804—1863), anyja a szőnyi Zichy-birtokon szolgáló ácsi születésű parasztlány, György Erzsébet volt. Zichy János a nála harmincnégy évvel fiatalabb lányba beleszeretett, taníttatta, családjának mint „jegyesét" mutatta be, és 186l december 8-án kelt végrendeletében a szőnyi birtokot és minden ingó vagyonát György Imrére, természetes fiára hagyta. Csontosi ó-szőnyi nevelősködése idején bizalmas kapcsolatba került tanítványa anyjával, és amikor a Zichy-család megtámadta a végrendeletet, és a gyermeket meg akarta fosztani örökségétől, Csontosi minden erejével Györgyék védelmére sietett. Hiába intették jó85 Bonitz Ferenc: Gróf Zichy Nándor. Bp., 1912. 226—227., 290., 3Ó4. p.; Galántai].: i. m. 60. p; Sturm Albert: Országgyűlési almanach 1892—1897. Bp., 1892. 294., 342—343. p. 86 1892. nov. 25. 326. sz. (az én kiemelésem, P. E.). 180