AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Módszertani kérdések - Domanovszky Ákos: A leíró katalógus alapfeladatai

Elemző és kritikai feladatunk többrétű. Mindenekelőtt meg kell vizsgálnunk, hogy a PT formulájában nincsenek-e logikai hibák, ellentmondások vagy hiányok. De arra is ki kell terjednie figyelmünknek, hogy ez a formula nem áll-e ellentétben a ma elterjedt legfejlettebb felfogással vagy gyakorlattal, végül pedig arra is, hogy az utóbbiakat nem terhelik-e logikai hibák, ellentmondások és hiányok azokon a pontokon, ahol eltérnek a PT formulájától. E három feladatot azonban összekapcsolva végezhetjük el — elkülönített tárgyalásuk sok ismétlést igényelne anélkül, hogy lényegesen világosabbá tenné érvelésünket. AZ ALAPFELADATOK KIFEJLŐDÉSE Mielőtt a PT álláspontjának az analíziséhez hozzáfognánk, vessünk egy futó pillantást annak a fejlődésnek a főbb mozzanataira, amely ennek az álláspontnak a kialakulásához vezetett—az európai-amerikai tradícióra. Ezt nem mellőzhetjük: a leíró katalógus funkcióinak kritikai analízisénél természetszerűleg jelentős szerepet kell juttatnunk a történeti szempontnak, miután, mint mondottuk, e funkciók történeti képződmények, mindenkori állapotuk csak fejlődésük ismeretében magyarázható és értékelhető. Valamely funkciót már egyedül az is igazolhat, hogy könyvtárosok és olvasók az idők folyamán kialakult szokás alapján elvárják, hogy a katalógus e funkciót ellássa (föltéve persze, hogy az idők során nem tettünkszert olyan újabb eszközre, amely ugyanezt a feladatot racionálisabban képes ellátni). Hiszen az ilyen megszokás azt mutatja, hogy az illető funkciót valóságos szükséglet hívta életre a múltban és a jelenben is fennáll a reá irányuló valóságos igény. Történeti áttekintésünkben egyelőre még a PT terminológiáját használjuk egy eltéréssel és egy kiegészítéssel. Az eltérés az, hogy nem két, hanem három alapfunkcióról beszélünk: az egyes szerzők összes meglevő könyveiről, más szóval a szerzői oeuvre-ről, és az egyes művek meglevő kiadásairól, egyszerűbben: a művekről való információadást nem egy funkció két részeként, hanem — itt még kizárólag csak az egyszerűség kedvéért — két különálló funkcióként emlegetjük. A kiegészítés pedig mai gyakorlatunk egy tenyéré vonatkozik, amellyel később még részletesen foglalkozunk, s amelyet egy más helyen — 5- §-ában — a PT is rögzít. E tény az, hogy az első funkciót csak akkor tekintjük ellátottnak, ha a címleírást a könyvön szereplő adatoknak megfelelő helyen soroltuk be a katalógusba, a másik kettőt pedig akkor, ha egy szerző összes könyveinek, ill. egy mű különböző kiadásainak a címleírásait a katalógus egy pontján gyűjtöttük össze. A mai katalógusfunkciók kialakulásának vizsgálatát a XV. század végével kell kezdenünk, amikor egyrészt az állományok növekedésével, főleg azonban a nyomtatott könyvek szaporodásával csírájukban már megjelennek ugyanazok a problémák, amelyekkel mai katalógusaink is küzködnek. Ebben az időben a katalógus-be jegyzések zöme — különösen a leíró katalógus előfutárainak tekinthető betűrendes katalógusokban, betűrendes mutatókban és a néhány nagy szakon belül betűrendezett katalógusokban, de még az egyszerű leltárakban és a helyrajzi katalógusok jóval népesebb csoportjában is — műveket regisztrál, ezt biztosan tudja is. E paragrafus szerkesztői nyilván azt érezték, hogy az első funkció meghatározása csonka annak a megemlítése nélkül, hogy a funkció ellátása megköveteli, hogy a könyv regisztrálása a katalógusban a szerző nevének, a címnek, illetve a címpótló adatnak a könyvön szereplő formája alatt, illetve ez alatt is megtörténjék, — ami persze egészen más, mint amit a kihagyott mellékmondat tényleg mond. Ezzel a kérdéssel egyébként a PT 5- pontja foglalkozik (ld. alább a 25. 1-ot). A továbbiakban ezért a PT 2. pontjának elemzése során a szóban forgó mellékmondatot teljesen mellőzzük. 11