AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Módszertani kérdések - Ákos Károly: A tudomány fejlődése és a könyvtárügy

molekuláikat, végül mind az emésztés, mind a sejtek anyagcseréje közben a felesleges, haszontalan vagy káros tényezők kiürülnek, kiselejteződnek. Már futó rápillantással is feltűnik, mennyire hasonló a szervezet említett biológiai folyamata az ismeretek feldolgozásában követendő eljáráshoz. Az ember a környezetéből adatokat kap, ezeket hozzáférhetővé kell tenni az egyes kutatási feladatokban dolgozók igényei szerint, akik csak ekkor képesek a megfelelő egyeztető tevékenységre. Ez az egész eljárás rendszeres selejtezését követeli meg az információknak. Hogyan? Weiss biológiai folyóiratok cikkeinek statisztikai feldolgozása alapján kimutatja, hogy a közlemények gyors elöregedése jellemzi az egyszerű adatok közzétételét, míg a hosszabb cikkek tartósabban szerepelnek a közölt irodalomjegyzékekben. Tanulság? Tudományáganként meg kellene állapítani a cikkek várható élettartamát s eszerint osztályozni őket megjelenésük idején. A folyóiratok ennek megfelelően jelennének meg, efemer, illetve huzamosabb fennmaradásra szánt formában, s egy-két alapkönyvtár kivételével lejárati idejüknek megfelelően kiselejteződnének. Ez a javaslat azonban nagyon mechanikus. Pontosabban túlságosan nagy felelősséget ró a folyóiratok szerkesztőire, akik az osztályozást végzik. Ne felejtsük el, hogy a maga idejében annak a német fizikai folyóiratnak a szerkesztője (Poggendorf), amelynek előbb Mayer, majd Helmholtz az energia megmaradásának tételét beküldte, e cikkeket nem volt hajlandó közzétenni. Közölhetetlennek ítélte meg azokat. Tankönyvek, szakkönyvek íróinak éleslátásában sem bízhatunk meg. Paul Langevin pl. utánanézett egy jelentős technikai felfedezés közkézen forgó irodalmának, s kimutatta a következőket. Az eredeti közleménynek éppen a legérdekesebb részei sikkadtak el a legtöbb kézikönyv vonatkozó anyagában. Mi a teendő tehát? Karpov említett cikkében két alapvető tényezőre utal. Ezek egyikét itt csak érintem, minthogy csak közvetett kapcsolatban áll a könyvtárüggyel. S ez az oktatás új alapokra fektetése. Karpov idézi Jefremov professzor véleményét egy Nauka i zsizni/hen megjelent cikkéből. Eszerint az emberiség még nem tanult meg tanulni. A tanulási idő egyre hosszabb, de sem a követelményekkel nem tart lépést, sem az emberi agy lehetőségeit nem aknázza ki megfelelően. Egyre világosabb, hogy amire az új nemzedéket meg kell tanítani, az olyan készségek kifejlesztése, amely megfelel a modern technikának, s különösen a tudomány haladásának. E készségek egyike — nyilván — azoknak a módszereknek az elsajátítása kell, hogy legyen, amelyek mindenkinek lehetővé teszik az eligazodást az adatok áradatában. Magától értetődőnek látszik szemünkben, hogy napjainkban a kis gyermekek is tudnak már írni-olvasni s nem tűnődünk el rajta, mit jelent ez. Pedig az emberiség közel százezer esztendős történetének csak a legvégső szakaszában alakult ki az írás-olvasás mestersége, eleinte csodának tetsző tudománya kisszámú beavatottaknak. Ma pedig hazánkban kivételszámba mennek az analfabéták. Erre kell gondolnunk azoknak a módszereknek az általános készséggé tételével kapcsolatban, amelyek Karpov szerint a jelenlegi válság megoldásának másik alapvető tényezőjét alkotják, s melyeket egy szóban így foglalhatunk össze: kibernetika. Korunk technikailag bizonyára legjelentősebb találmányai azok a nagy teljesítményű elektromos számítógépek, amelyek mind sokoldalúbb felhasználása általános megdöbbenést keltett. Gépek, amelyek lehetővé tették ismeretlen nyelvű írásemlékek megfejtését. Gépek, amelyek egyik nyelvről a másikra fordítanak szövegeket. Legújabban a kínai írásból angolra fordító gép jelent meg. 106