AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Módszertani kérdések - Domanovszky Ákos: A leíró katalógus alapfeladatai

jük közötti összhang megteremtését, amit az alábbiakban a katalógusfunkciókra vonatkozólag megkísérelünk, a címleírás számos más kérdését illetőleg is el kell majd még végezni. Nem kell különösebben hangsúlyoznunk, hogy a leíró katalógus funkciói — éppúgy, mint magának a könyvtárnak a funkciói is — nem vezethetők le tisztán logikai alapon. E funkciók a mindenkori történelmi helyzetnek, a könyvtári technika fejlettségi fokának, végső fokon pedig a könyvtárak társadalmi szerepének a függvényei. Feladatunk tehát nem az, hogy a funkciókat meghatározó, örökérvényű szabályt megkeressük, hanem az, hogy megállapítsuk, hogy ma milyen funkciók ellátását kell megkívánnunk e katalógustól. Pontosabban: a nagykönyvtárak és a szakkönyvtárak leíró katalógusaitól, amelyek viszonyainak szemmel tartásával azok az alapvető címleírási szabályzatok készülnek, amelyek felépítésének egyik kardinális kérdését igyekszünk itt tisztázni. A tömegkönyvtárak speciális problematikájára nem térünk ki. Nem tartjuk ugyan föltétlenül helyesnek azt a felfogást, amely a közművelődési könyvtárak címleírási szabályait a nagykönyvtári szabályok függvényének tekinti, s azt hisszük, hogy az előbbieknek megvan a saját speciális problematikája. E problematikával azonban itt nem foglalkozhatunk. így körülhatárolt feladatunk megoldását nyilván a mai tényleges helyzetből, vagyis abból kiindulva a legcélszerűbb megkísérelni, hogy milyen feladatokat látnak el tényleg mai katalógusaink, s még inkább, hogy milyen feladatok ellátását várja el tőlük a ma könyvtárosa. E megoldási módot persze érheti egy ellenvetés, s ez az, hogy megengedhetetlen módon tapad a mai állapotokhoz s a kérdést illető mai nézetekhez. Hiszen ha egyszer arra a feladatra vállalkoztunk, hogy a katalógusfunkciókat elvi alapon vizsgáljuk meg s az optimális megoldást keressük, akkor nyilván át kell lépnünk a fennálló helyzet s a mai nézetek korlátait s azt a kérdést is fel kell vetnünk, hogy nem lenne-e szükséges a jelenleg ellátott és az eddig már javasolt funkciók mellé teljesen újakat is beiktatnunk. Elvileg ez az ellenvetés helytálló. Elképzelhető, hogy leíró katalógusaink fejlettségük mai fokán elláthatnának olyan alapvető jelentőségű feladatokat, amelyekre eddig még senki sem gondolt, holott a szükségletek, amelyeket e feladatok ellátása kielégítene, jelentkeznek már. Viszont az ilyen új lehetőségeket és új igényeket a valóságban többnyire nem az elmélet, hanem a gyakorlat érzékeli elsőnek; az elmélet feladata az esetek zömében a gyakorlat által jelzett új impulzusok megvizsgálására és megrostálására szorítkozik. A gyakorlatnak ezzel a vezető szerepével persze simán összefér az a tény, hogy sokak, sőt gyakran a többség gyakorlata is messze elmarad az elmélet által már jóváhagyott igények mögött — csak arról van itt szó, hogy az új szükségletek felismerése, az új ötletek először többnyire a gyakorlat síkján jelentkeznek. Azok a szükségletek, amelyeknek a kielégítésére megérett a társadalmi helyzet, általában elméleti előkészítés nélkül is mindig megteremtették maguknak kielégítésük előfeltételeit — ezek között a leíró katalógus megfelelő funkcióinak ellátását is; ha nem is általánosan, de legalább szórványosan érvényt szereztek maguknak. Ma sincsen semmi okunk sem feltételezni, hogy a lehetőség is, a kellő súlyú igény is meglenne már arra, hogy leíró katalógusaink ellássanak olyan újabb alapfeladatokat, amelyeknek eddig a gyakorlatban még semmi nyoma sem mutatkozott. Feladatunk szóban forgó felfogásának, ill. ama módszer alkalmazásának, amelyet ez a felfogás előír, van azonban egy elég komolynak látszó akadálya: a tényleg ellátott katalógusfunkciók és az ellátandó funkciókra vonatkozó nézetek egyöntetűségének az a teljes hiánya, amely a katalogizálási eljárások és az ezekre vonatkozó nézetek sokfélesége mögött 9