AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 1. (Budapest, 1962)

Módszertani kérdések - Hunyady Piroska: Olvasáspszichológia, olvasótípusok

temtöl válnék meg, mint ezektől, és csak végrendeletemben intézkedem majd felőlük. .. "

68 Utolsó mondatához ezt a magyarázatot fűzi No vaknak írt levelében: „A végrendeletet szántszándékkal említettem, nehogy azt reméljék, hogy halálom után az Egyetemi Könyvtár megszerezheti könyvtáram."

69 1780. november 26-án még arról írt Pray, hogy hamarosan csomagol és indul Pannonhalmára. 1781. február 24-én azonban már egészen más értelemben írt Patachichnak. Kifejtette, hogy nem akar elveszni az ismeretlenség homályában, kész könyvtárát és kéziratait akár el is adni, ha könyvtárvezetői állásába régi fizetésével visszahelyezik, és 400 forint évjáradékot biztosítanak számára.

70 Patachich közvetítésére a helytartótanács elfogadta a feltételeket.

71 Mi bírhatta rá Prayt, hogy megváltoztassa oly szilárdnak mutatott elhatározását? Ennek kiderítése a jövő feladata. Bretschneidert mindenesetre kellemetlen meglepetésként érte, amikor 1781. július 19-én kézhez kapta az egyetemi szenátus leiratát, mely felszólította: jelenjék meg Pray ünnepélyes beiktatásán. Meglepetése annál nagyobb volt, mivel Vörös Antal jogi kari igazgatótól korábban arról értesült, hogy Pray csak a könyvtárosi címre és fizetésre tart igényt, de ténylegesen nem kívánja betölteni az igazgatói tisztséget. Most pedig kiderült, hogy Pray élni kíván jogkörével. Bretschneider ettől kezdve Pray, Wagner és Schönvisner személyében három exjezsuitával állt szemben, és a már amúgy is komoly ellentétet a könyvtáron belül még jobban elmérgesítette a két igazgató között a rangelsőségért meginduló harc. Bruckner ezekben a küzdelmekben „tisztán személyi villongások hosszú sorát" látja,

72 az ilyen elképzelések tarthatatlanságára már korábban rámutattunk. A két igazgató között fennálló ideológiai ellentétek már önmagukban is elegendő okot szolgáltattak arra, hogy szembekerüljenek egymással, egyes jelek azonban arra engednek következtetni, hogy az ellentéteket a szenátus szándékosan is szította. A szenátusnak tudnia kellett, hogy két igazgató nem férhet meg egymás mellett, Bretschneider erre vonatkozó tiltakozó észrevételeit mégsem vette figyelembe. Bretschneider már 1781. július 20-án hangot adott annak a nézetének, hogy ha Prayt nem rendelik az ő vezetősége alá, akkor az egyetlen megoldás az volna, ha a funkciókat és feladatodat megosztanák egymás között, mivel ő semmi esetre sem kerülhet alárendelt viszonyba Prayjal.

73 Bretschneider érvelését még Pray is alátámasztotta, beadványban kérte ui. a szenátust, döntsön végre a rangsor körüli vitában. Bevallotta ekkor, hogy amikor nyugdíjaztatását kérte, nem öregsége és egészségi állapota volt a valódi ok, hanem az, hogy nem tartotta lehetségesnek, hogy két teljesen egyenlő rendelkezési joggal felruházott könyvtáros együtt dolgozhat.

74 Szerinte az elsőség őt illeti, a szenátus is őt támogatta. A tanulmányi bizottság azonban meghagyta mindkettőjüket egyforma rangban, és elrendelte, hogy a feladatokat osszák fel közöttük. 1782. július 25-én a helytartótanács ilyen értelemben hozott határozatot.

75 Ezt a határozatot azonban a szenátus nem hajtotta végre, és ezzel Bretschneider igazgatói tevékenységét szinte lehetetlenné tette. Pray és társai (Wagner és Schönvisner) éltek is az így adódó lehetőségekkel: igyekeztek kivonni magukat a terhesnek érzett munkák alól. Emiatt Bretschneider több ízben panaszt is tett ellenük.

76 Visszatérve Ürményi jelentésére, a szenátus kénytelen volt beismerni, hogy Bretschneider panaszos jelentéseit valóban nem terjesztette fel a helytartótanácshoz, ennek oka azonban az volt, hogy a jelentéseket csak olyankor szokták továbbküldeni, ha azt felsőbb helyről kifejezetten kérik. Egyébként a kusztoszok elleni vádakat a szenátus saját kebelében, felsőbb hely zaklatása nélkül kívánta elintézni, intő szóval és feddéssel csendesítve le a szemben álló feleket. Ez a védekezés nem helyt-