AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 1. (Budapest, 1962)
Módszertani kérdések - Hunyady Piroska: Olvasáspszichológia, olvasótípusok
/ volt más, mint Ürményi József. Nem tudjuk, vajon élt-e II. József Ürményivel szemben a szükséges fenntartásokkal, vagy sem, Bretschneider véleményét azonban ismerjük róla. Ő sem volt mindjárt kezdettől tisztában azzal, hogy ellenségnek vagy barátnak tekintse-e, és 1780. július 2-án még „igen derék embernek" tartotta Örményit. 22 1781. november 20-án azonban már tudta, hogy „az exjezsuiták még kezükben tartják", 2 * sőt 1782. november 24-én már arról számolt be, hogy Ürményi „megcsalja a császárt, és átkozza azokat a helyes intézkedéseket, amelyek ha megvalósulásukat ezek a nehézfejüek nem akadályoznák, népét talán kevesebb mint egy évtized alatt emberi színvonalra emelhetnék". 2 * 1783. február 24-i levelében ezt olvassuk: „Ürményi udvari tanácsos gyűlölete, mely csakhamar Pálffy grófot és másokat is ellenem hangolt, nyilván onnan ered, hogy míg Ürményi minden erejével a magyarországi protestánsok felemelkedése ellen küzd, és azon van, hogy ne élhessenek a császár által nekik juttatott jogokkal, addig én az ó pártján nem lehettem. . . " 25 Később: „Ő a magyar felvilágosodás legfőbb ellensége." 28 Mindebből nyilvánvaló, hogy Bretschneider az Ürményi vezette vizsgálat kimeneteléhez nem fűzhetett vérmes reményeket. A körülmények ismeretében némi kételkedéssel olvasunk tehát arról, hogy Ürményi „teljes részrehajlatlansággal vizsgálta az ügyeket". 21 A vizsgálat 1783. július elején kezdődött, Ürményi jelentése november 15-én kelt. 28 Az Egyetem történetével és Bretschneider tevékenységével foglalkozó szerzők 29 a jelentésre hivatkozva egybehangzóan azt állítják, hogy bebizonyítást nyert, miszerint Bretschneidernek a szenátus ellen felhozott vádjai „semmi figyelmet nem érdemelnek", a Pray ellen felhozott vádak „távol állnak a valóságtól", ami az állítólagos exjezsuitizmust illeti, annak létezése „semmivel sincs bizonyítva", Bretschneidert „nem a szolgálati buzgóság, hanem igaztalan bosszúvágy, túlhajtott becsvágy és alaptalan feltevések vezették". Az említett szerzők általában Pauler egyetemtörténetéből merítik ezeket a megállapításaikat, anélkül azonban, hogy konkrét elemzés alá vették volna a jelentésben felsorolt vádakat, és megvizsgálták volna, vajon a vádak ellen felhozott védekezés megfelel-e a valóságnak. Egyoldalúságukban odáig mentek, hogy nemcsak az eredeti jelentés alaposabb tanulmányozását mellőzték, de figyelmen kívül hagyták másodlagos forrásuknak, Pauler könyvének egyik igen érdekes és fontos megjegyzését is. Pauler a vizsgálatot tárgyaló fejezet végén, jól elrejtve, lábjegyzetben megemlíti, hogy az udvari tanulmányi bizottság Ürményivel ellentétben a jezsuiták túlsúlyát az Egyetemen, „minthogy összetartanak", beigazoltnak találta. 30 Ez az egyetlen utalás is elég okot szolgáltathatott volna arra, hogy felülvizsgálják az egész problémát, de ez nyilván túlságosan sok kényes kérdés felvetését tette volna szükségessé, és ezek megválaszolása mindenképpen módosította volna azt az idealizált képet, amelyet az Egyetem akkori állapotáról festettek. Ennek a munkának elvégzése most már nem késhet soká. A történelemkutatás újabban kimutatta, milyen károkat okozott II. József abszolutizmusa Magyarországon, sok szó esett a németesítésről is, de az egyetemi oktatási reform mérlegének felállítása még nem történt meg. Az Egyetem a XVIII. század második felében Egyetemünk történetéről jelenleg csak meglehetősen elavult, sok esetben kimondottan egyházi szemléletű művek állanak rendelkezésünkre, márpedig ezekből semmi esetre sem tűnik ki, igaza volt-e Bretschneidernek, amikor az elmaradott viszonyokat ostorozta, és reformokat sürgetett. Az mindenképpen tény, hogy a 82
