AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 1. (Budapest, 1962)

Módszertani kérdések - Hunyady Piroska: Olvasáspszichológia, olvasótípusok

Bretschneider 1780 márciusában érkezett Budára, és már április 11-én így írt barátjának, Friedrich Nicolainak: „.. .Bizonyosan nem maradok itt .. .Képmutatás és hajsza-légkör, ami az én helyzetemben túlságosan veszélyes, kevélység, kapzsiság és barbárság azok a fúriák

1

, melyeket itt múzsaként kellene imádni."

7 Vajon mi lehetett az oka elkeseredésének ? Semmiképpen sem fogadhatjuk el Szabó Margit érvelését, aki Bretschneidert izgága, összeférhetetlen, ok nélkül elégedetlenkedő, barátban is ellenséget látó krakélernek festi le, és megállapítja, hogy jezsuitaellenessége végül „szinte üldözési mániává fajult"

8

. Hasonlóképpen nem érthetünk egyet azzal sem, hogy az Egyetemi Könyvtárban „tisztán személyi villongások" következtében alakult ki teljességgel tarthatatlan állapot Bretschneider és a könyvtár többi beosztottja között.

9 A történelmi helyzet ismeretében eleve fenntartással kell élnünk minden olyan törekvéssel szemben, amely pusztán egyéni adottságokból, magánjellegű ellentétekből kiindulva igyekszik megmagyarázni, miért került szembe egy protestáns vallású, felvilágosult gondolkodású idegen, a jozefinista politika híve, a vallási türelmetlenség és a katolikus egyház egyeduralmi törekvéseinek ádáz ellensége az akkori Magyarország hatalmi köreivel. A rendelkezésre álló forrásanyag lehetővé teszi, hogy megfelelő elemzés után átértékeljük mind Bretschneider könyvtárosi tevékenységéről, mind a Pray—Bretschneider ellentétről kialakított korábbi elképzeléseket. Ez azonban többszörösen meghaladná a jelen tanulmány kereteit, ezért kénytelenek vagyunk későbbre halasztani, és mostani vizsgálódásainkat a felmerült problémáknak arra a csoportjára korlátozni, mely az Egyetemen uralkodó jezsuita szellemmel és az egyetemi oktatás színvonalának kérdésével kapcsolatos. Bretschneider panaszos beadványa Mint láttuk, Bretschneiderből kezdettől fogva heves ellenérzést váltott ki az, amit a budai Egyetemen tapasztalt, és ez idővel csak fokozódott benne. 1781. november 20-án élesen kikelt a jezsuitizmus ellen. „.. .A professzorok fele exjezsuita,. .. 48 professzor van, de a fele is elég lenne. Közülük 16 teológiát ad elő, és csak egy foglalkozik az egyetemes, és egy a magyar történelemmel... Most már rájöttem, milyen gazfickók az exjezsuiták, milyen képmutatók, mennyi pártfogójuk van, és milyen kitartó erőszakkal állnak ellen valamennyien a felvilágosodásnak."

10 1781. december 13-án kelt levelében továbbfűzte ezt a gondolatsort: „A mi egész Egyetemünk tulajdonképpen nem más, mint egy jezsuita konvent. Bár igaz, hogy ezek ha sokat nem is érnek, de a maguk átkozott lompos módján még mindig többet tudnak, mint a többi professzor, aki a szó szoros értelmében olvas, azaz egy vagy két órában . . . felolvas egy-egy részletet az előírt tankönyvből, majd eltávozik. Ezt a hallgatók éppoly jól megtehetnék otthon maguk is. A tanszékek betöltése ugyan versenypályázat útján történik, de a professzor végül mindig az lesz,. . . akit már jó előre kiszemeltek."

11 Bretschneider helyzete mind elviselhetetlenebbé vált, az összeütközések közte és kollégái, az egyetemi szenátus, és a, helytartótanács reakciós tisztviselői között mindennaposak voltak. Az ellenséges légkör, az egymásnak ellentmondó intézkedések, szándékosan támasztott nehézségek lehetetlenné tették, hogy könyvtárvezetői munkáját elláthassa. Mind jobban megérlelődött benne az a meggyőződés, hogy az egyetlen kivezető út áz, ha magához az uralkodóhoz fordul panaszával. 1782. július 24-én így írt erről: „Az exjezsuiták annyira üldöznek, hogy kénytelen voltam részletes beadványt készíteni arról, hogyan ássa alá magatartásuk Magyarországon a tudományok fejlődését,... és ezt a császárhoz benyújtani. Amíg nem az én bőrömre $0