AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 1. (Budapest, 1962)

Módszertani kérdések - Tóth András: Egyetemünk könyvtárhálózatának néhány problémája

EGYETEMÜNK KÖNYVTÁRHÁLÓZATÁNAK NÉHÁNY PROBLÉMÁJA TÓTH ANDRÁS V Egyetem és könyvtár kapcsolatának kérdése egyidős az egyetemek létével. Tudományos kutatás és felsőfokú oktatás soha nem volt elképzelhető tudományos segédeszközök és könyvek nélkül. A kérdés egysíkú volt mindaddig, amíg a tudó- •, mányágak differenciálódása nem tette szükségessé az egyetemi oktató s kutató munka megfelelő kifinomítását, a különleges szakfeladatok ellátására hivatott tanszékek létrehozatalát. Addig — bízvást elmondhatjuk — csupán az anyagi eszközök mennyiségi és a professzori kar összetételének minőségi elemei határozták meg, hogy vajon az egyetemi könyvtár állománya nyomon tudta-e követni a tudomány fejlődését, lehetőséget tudott-e nyújtani annak továbbfejlesztésére. Az egyetemi könyvtárak ebben a korban az egyetemi tudásanyag központi tárházai voltak. Jelentős professzori magánkönyvtárak csak kivételes esetben keletkeztek, s akkor is csak egyes személyek részére álltak rendelkezésre. Lényegesen változott a helyzet, amikor a tudományos kutatás elmélyülése szakmai differenciálódást, ezzel együtt új oktatási szervezeti keretek kialakítását tette szükségessé. Az ősi facultásokon ekkor — általában a XIX. század közepe táján — nyertek határozott körvonalakat az addig amorf jellegű tanszékek. A régi kathedra-fogalom (mely gyakorlatilag a professzor személyéhez kapcsolódott) ekkor vált szervezeti jellegű fogalommá: a professzor segédszemélyzetet kapott, és megkezdte az önálló tanszéki könyvtár kialakítását. Az átalakulás természetesen nem ment egyik napról a másikra, s nem is ment simán. A tanszéki könyvtár kezdetben nem sokat különbözött a professzori magánkönyvtártól: a tanárok túlnyomó többsége azt kizárólagos személyi használatra igyekezett fenntartani, s úgy érezte, hogy magánkönyvtárát ezentúl (legalábbis a drágább műveket illetően) állami pénzforrásból szerezheti be. Szerepet játszott emellett a földrajzi tényező is: elsősorban a központtól távolabb eső intézmények könyvtára indult fejlődésnek (így pl. a pesti egyetemen már a XIX. század első felében a gellérthegyi csillagvizsgáló és az állatorvosi intézet könyvtára). Kezdetben sem az egyetem, sem a központi könyvtár nem látta szívesen oly könyvtár keletkezését, melyet gazdasági szempontból nem tud ellenőrzés alatt tartani. Azonban az idő — sok problémának legbiztosabb orvosa — megoldotta az akkori nehézségeket. A tanszéki könyvtárak — követve a specializálódás következetes törvényét — egyre nagyobb mértékben fejlődtek, elvesztették magánjellegüket, s idővel valamennyi oktató, majd hallgató rendelkezésére álltak. Ez a fej^ lődés az egyetemi könyvtárak számára is nyilvánvalóvá tette, hogy — teljességre törekedve — nehezen tudják minden szakma igényét kielégíteni. így fokozatosan kialakult a tanszéki könyvtárak hálózatnak még nem nevezhető „pontrendszere", melynek elsőrendű feladata az volt, hogy az egyetemi oktató és kutató munkát megkönnyítse. A specializálódás folyamata, valamint a megjelenő könyv- és folyóiratanyag mennyiségének hihetetlen mértékű megnövekedése megingatta, majd teljesen két-