AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 1. (Budapest, 1962)

Egyéb tanulmányok - Szalatnai Rezső: Juhász Gyula és az Egyetemi Könyvtár

A lelkem bús csuklyába öltözött rég S megölték ifjú akarásomat. A könyvek várnak, könyvek könyve, tenger, Találkozóra távoli s ivekkel . .. így szól a Stanzák című versében (1916). Vágy, örök vágy, kielégítetlen szomjúság. A vágy és kötelesség — mert az élet az — eleven szemlélettel varázslódik elénk. Késő minden, írja még a versben, s mégis kell, kell a világ, az élet, még ha messziről sugárzik is fénye. Végigjárhatnánk Juhász életművét, a kutatás ösvényein innen is, onnan is előbújnának könyvek és könyvtárak emlékképei. Tele van ez a költészet a könyvtár szellemével, könyvek szeretetével, a költői ige mágiájával, mosollyal és rímmel, a trubadúr erejével. Egy írásművére még feltétlenül utalnom kell, mert ez ismét közvetlenül az Egyetemi Könyvtárt idézi. A Dialógus a könyvtárban című párbeszédes formájú prózájáról van szó. (Szeged, 1924. november 16). Anatole France halálára írta, aki úgy tudott gyönyörködni könyvekben, régiségekben, mint senki. Juhász más volt, mégis szemlélete hasonlatos a francia íróéval. „A nagy anyakönyvtár egyik távoli, csöndes zugában, alkonyatkor. Az ablakból kilátás a szőke folyóra és a ligetre, ahol gyermekek labdáznak és szerelmesek sétálnak'" -— ez a színhely. Anyakönyvtár: Egyetemi Könyvtár. Diákkori gondolatok szólalnak meg a tudós és a költő párbeszédéhen, mindkét szereplő ugyanazt az élményt és tapasztalatot mondja el, mely felváltva rakódott le Juhász Gyulában. A dialógus igy indul: A tudós: Legjobb volna könyvtárban lakni, egész életünket itt élni le, éjjelnappal leghűbb barátaink közt lenni: lehet ennél boldogabb és bölcsebb élet? A költő: Nem tudom. Sainte-Beuve a temetőhöz hasonlította a könyvtárat, a temetőhöz, ahol híresek és elfeledettek nyugszanak egymás mellett. A tudó s: A temetőben néha több és szebb élet van, mint az élők között. Tavaszszal jobban virul a temető, mint a város. Később a tudós folytatja a könyvtár dicséretét: „Az emberiség legnagyobb képviselői, a gondolat és érzés legelső művészei vannak itt egymás mellett, mint királyok és hősök a Paniheonbarí". A költő válaszol és cáfol: az emberi tévedések és gonoszságok húzódnak meg a filozófia és história könyvpolcain. Okosabb dolog ezeknél a könyveknél — egy bibliai szótár. Gyönyörű tudomány a filológia — ismeri el a tudós. A költő az irodalomról szól, milyen unalmas minden itt, egyetlenegy érdekes dolog van a világon: az élet ! Beszélnek aztán ponyváról és remekművekről. A költő egyszerre csak ezt mondja: „Nézd csak ezeket a nemes, komoly és pompás kódexeket. Mennyivel tartósabbak, szebbek és stílusosabbak, mint az úgynevezett modern könyvek. Ezeken a kódexeken egy élet szeretete és áhítata érzik, a magány, a csönd, a béke, az elmélyedés és az önfeláldozás illata'". Aztán vitatkoznak a történelem értelméről. Montaigne nem kételkedett annyit, mint egy kritikai szellem, ha történelmet olvas — mondja a költő. Csak a költészet nem téved, mert nem hazudik. A belső igazsága az egyetlen és üdvözítő ! Még egy könyvjelzetet is idéz itt, olyan jelzetet, amilyen az Egyetemi Könyvtárban volt honos. Aztán egy horatiusi sorral befejezi mondanivalóját. A jelenet azzal zárul, hogy a ligetből fölhangzik a szökőkút zenéje és a szerelmes párok kacagása. Már akkor messze volt Pesttől, messze a kedvelt tanári pályától, vidéki újság vezércikkírója, nyugdíjtalan nyugdíjas, nagy és termékeny évei után osztályától elhagyatva és megtagadva, de hűséges munkásszívek között s parasztok kezét szorongatva, nem is jelképesen, hanem valóságosan, Tápén. Haláláig felrémlett előtte a Könyvtár, a nagy és bölcs, az Elefántcsonttorony, az Ifjúság Tornya, megsímo221