AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 1. (Budapest, 1962)

Egyéb tanulmányok - Lengyel Béla: Timár Szaniszló. (A marxista szemlélet korai megjelenése a magyar regényirodalomban)

egy szót sem ejt a regény fő eszmei mondanivalójáról, a tőke világának elembertelenedéséről, a kizsákmányolók és kizsákmányoltak világának szembeállításáról.

35 „A kép, melyben a szerző a társadalmat, az erkölcsöket tünteti fel — írja a Vasárnapi Újság — nagyon sötét, sőt sokszor drasztikus, s a részletekben is sok olyan dolgot mond el, melyekre fátyol és homály ca/d."

36 A Hazánk zavaros koncepciójú műnek ítéli, nagy hanyatlásnak a Selyem és rongy után.

37 Kétségtelen, hogy a Selyem és rongy jelzi az író alkotó erejének csúcspontját. Zömében a kilencvenes években készültek az író kéziratban maradt, előadatlan drámái is.

38 Egy részük ugyanazokkal az izgató, nagyon időszerű társadalmi kérdésekkel foglalkozik, mint regényei. A Becsület nélkül a polgári erkölcsöt — a látszólag tiszta családi élet mögötti képmutatást, a „kettős erkölcsű" embereket — leplezi le; azt a világot, ahol csak a látszat a fontos, ahol bármilyen gaztettet el lehet követni, csak rá ne jöjjenek. Azt a világot, ahol a gazdagok különféle jótékonysági akciókkal álcázzák igazi lényüket. Timár alapmotívuma is felcsendül: „De vér omlik ott, ahol érintkezik a selyem és a rongy.. . " Az Új evangélium Az öröm vallására, emlékeztet, de az előbb említett drámához hasonlóan teljesen tragikus megoldású. Az író a pénz által okozott elaljasodásban tudatosan a társadalom betegségét törekszik megmutatni. Itt helyénvaló megemlíteni, milyen mély és el nem múló keserűséget okozott Tímárnak, hogy a drámái iránt megnyilvánuló komoly szakmai érdeklődés ellenére egyik művét sem mutatták be.

39 Timár mélyrehatóan foglalkozott a korabeli világirodalommal és az irodalom elméleti kérdéseivel. 1892-ben Egy modern flagelláns címmel ír Tolsztojról mint az uralkodó társadalmi rend leleplezőjéről, aki „hadat izent a tökének és a zsarnokságnak, megmutatta a társadalom igazi arcát, és harcra szólította azokat, kik a szociális szabadságért készek voltak áldozatokat hozni."

i0 Tolsztoj haláláról megemlékezve, nem mulasztja el, hogy rámutasson a nagy író morális tanításának csődjére.

41 Ibsenről szóló tanulmányában

42 bírálja a naturalizmust, amely a valóság ábrázolásának orvén eltorzítja a valóságot. „Tisztelet annak, ki ez általános nagy áramlat közepette, midőn a világ akarja, hogy hazudjanak neki, imádattal csüng az igazmondáson. Ki a létezőt el tudja választani az erőszakosan eltorzítottól: ki a természet eleven igazságát nem mellőzi csinált phantasmákért, melyekre rá akarná fogni, hogy ez a valóság. Es ezek között ott találjuk Ibsen Henriket is." Haldoklásának híre alkalmából írt cikkében minden nagysága ellenére nem tartja igazi drámáknak műveit, hanem peszszimistá filozófiai tételeinek illusztrációit látja bennük.

43 Mintegy zárójelben hadd jegyezzük meg: társadalomtudományi érdeklődésének dokumentuma, hogy lefordította Ratzenhofer szociológiai művét a Társadalomtudományi Könyvtár számára.

44 És most vissza kell térnünk arra a kérdésre, melyet már elöljáróban érintettünk: az életmű töredékességének kérdésére. Timár Szaniszló még több mint másfél évtizedet élt az új században, s tegyük hozzá: rengeteget írt különböző lapok munkatársaként. De erejéből nem futotta többé nagyobb műre. A sajtóban megjelent elbeszélései közt lapozgatva, azt látjuk, hogy továbbra is foglalkoztatja a társadalmi egyenlőtlenség, a polgárság hamis erkölcse, de mindenképpen úgy tűnik, hogy elfáradt és kilobbant benne a forradalmi tűz, amely vitathatatlanul eltölti a Selyem és rongy párbeszédeit. Anélkül hogy elvetette volna eszményeit, fájdalmas csüggedtség vett rajta erőt. Jellemzően mutatja ezt Csodálatos történet c. elbeszélése. Fordított utópia ez, — álom egy Uranus-lakóval való találkozásról, azzal a tanulsággal, hogy az ember nem tud végleg szakítani pusztító ösztönével, képtelen testvéri közösségben, a békés, alkotó munkának élni.

45 Mi az oka ennek a megtorpanásnak? Minden bizonnyal nem egy, hanem több 14* _ 211