Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1970 (33-36. szám)
1970-12-01 / 35-36. szám
Azután megkezdődött számomra a munka. Komolyan vettük a kormány által kívánt többtermelést. De nyugodtan dolgozhattak is a gazdák, mert a közbiztonság megszilárdult, a vidék felett őrködött a magyar csendőr. Ez volt az első Testület, amelyik a forradalom, illetve az első kommunizmus után úgyszólván percek alatt talpraállt és folytatta a szolgálatát ott, ahol a szomorúan emlékezetes napon, 1919 március 21-én abbahagyta, amikor a kommunistáknak első dolguk volt a csendőrség intézményét megszüntetni. Csendőrt azután gyakran láttam, hiszen a tanyám tereptárgyuk volt. Mindig szerető tisztelettel fogadtam őket, kik mikor az irodámba bejöttek, akkor sem érezték magukat szolgálaton kívül és szuronyos puskájukat baráti beszélgetés közben sem tették félre kezükből. A két háború közötti ’béke” évekből is csak azt írhatom róluk, hogy mindig híven, pártatlanul teljesítették a szolgálatukat. Egyszer, emlékszem, egy járőr kissé zavartan jelent meg az irodámban és közölte hogy feljelentés van ellenem, mert egy scomnó nélküli vasúti átjárón a vasúti őr integetése ellenére is áthajtottam a kb. fél km-re közeledő vicinális előtt. Az őr feljelentett, kiszínezve a dolgot. A csendőrök pártatlanul lefolytatták a vizsgálatot és megtették ellenem a feljelentést. A vasúti őr a vörös zászlóval hatósági közeg volt, s ezért a főszolgabíró —■ bár jóbarátom volt — 10 pengőre megbüntetett. Sok országban ezt eltusoltók volna, de nem úgy a "feudális, diktatórikus” Magyarországon. A csendőröknél tehát nem volt elnézés, nem volt pardonl * * * Az erdélyi bevonuláskor a hadtestparságnál szolgáltam mint törzsgépkocsi tiszt. A csendőr különítményt sokszor fuvaroztam sürgős esetben. Láttam fáradságos, de mindig eredményes munkájukat. A legjobb barátságban éltünk. 1944 őszén —• korom ellenére —• ismét újra jelentkeztem. Résztvettem a kaposvári kiürítésben, amikor mindenki futott, amerre látott. Csak a csendőrök álltak rendületlenül! A jutái “hegy”-nél, honnan Kaposvárt jól lehetett látni, egy csendőr járőrt találtam. Az egyik valami jelentést írt, a másik nagy lelki nyugalommal távcsövezte a vidéket. Kérdeztem, meddig maradnak itt? “Ameddig csak töltényünk van” — volt a válasz. Ilvenek voltak a magyar csendőrök. Háborúban kiváló harcosok, békében a vidék nyugalmának, biztonságának derék őrei. Ez tette lehetővé, hogy nyugodtan dolgozhatott és alhatott a nagy és kisgazda, iparos és kereskedő, mert a kitünően megszervezett csendőrség kiválóan képzett tagjai őrködtek életük és vagyonuk felett. Vitéz Jeszenszky Imre (V. Jeszenszky Imre tart. m. kir. fhdgy, a Magyar Máltai Szövetség északamerikai de’agátusa, a Cisztercita Diákszövetség elnöke, stb. f. év. július hó 10 én meghalt. A csendőrségről szóló színes megemlékezéséből kegyelettel közöljük a fenti részleteket.) 10
