Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1970 (33-36. szám)
1970-06-01 / 33-34. szám
Móricz János felfedezése hatalmas visszhangra talált főleg Equadorban Columbiában és Peruban. Bekapcsolódott a kormány, a hadsereg, a “Történelmi Társaság, a Térképészeti Intézet, stb. Mindenütt lángoló szavakkal tárgyalják az ősiséget, s a nép, a hadsereg, az ország, Magyarország felé néz. Móricz J. tanulmányát a hadsereg hivatalos folyóirata adja ki, s a hadiakadémián tanítani fogják. Kutatásait lenyomozták, melynek eredménye minden állítását igazolt. Érintkezésbe léptek a Magyar Tudományos Akadémiával, a Néprajzi Társasággal, s a Zeneakadémiával is. Tervezik az amerikai nép történelmi kong-t resszusát magyar és amerikai tudósokkal. A Katonai Térképészeti Intézet egy atlaszt ad ki, melyben ezer-számra szerepelnek az ősmagyar nevek. Üdvözöljük ős-rokonainkat és várjuk a fejleményeketl * * * Egy nemrég megjelent cikkben olvassuk, hogy Móricz János régész és kutató egy hivatalos expedícióval Equador DK-i részén egy hatalmas, sok kilométeres barlangrendszert fedezett fel, amit emberek készítettek, s ahol 8—10 ezer éves kultúra nyomait találták mg. A siker annak köszönhető, hogy Móricz megbarátkozott az őslakossággal és így értesült a barlang hói létéről. KÖZLÉSEK — Amnesztia. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a 25 éves nagy nemzeti ünnepükön élt a megbocsájtás alkotmányos lehetőségével és beszüntetik a nyomozást azok ellen, “Eljárási kegyelem” címen, akik legfeljebb 1 évet kapnának. A jogerősen 5 évet meg nem haladó szabadságvesztésre Ítéltek büntetését felére csökkentik, “Végrehajtási kegyelem” címén. A tiltott határátlépőkre és a hazatérést megtagadókra külön intézkedik. De az 1963 előtti disszidálásokra ezen rendelet hatálya nem terjed ki. — “Erdély vitán felül Romániához tartozik” cím alatt jelent meg egy elejétől végig téves beállítású hosszú cikk az angol nyelvű “Intelligence Digest ” folyóiratban. Ezt cáfolta meg és fejezte ki mindnyájunk tiltakozását egy, a kiadóhoz intézett válaszban bajtársunk fia, ifj. v. Vattay Ferenc. Ebben, történelmi bizonyítékok, forrásmunkák, stb.-k összefoglalásával sorjában megdönti mindazon téves állítást, amit e cikk valóságként akar beállítani. Mindnyájunk nevében köszönetünket fejezzük ki a választadónak! — Megnyugvással állapítjuk meg, hogy szerény kis lapunkat érdeklődéssel olvassák a bajtársak. Erre mutat, hogy előző számunk egyes cikkeinek kiegészítésére kérdésekkel fordultak hozzánk. így egyik bt-unk az iránt érdeklődik, hogy mi lett a terrorista különítmény vezérével, Cserni Jóska tengerész altiszttel? Válaszunk: Cserni a kommün bukása utáni napokban burokra került. Minden gaztettét beismerte és azzal védekezett, bogy mindazt felsőbb parancsra tette. A hadbíróság halálra Ítélte és a Margit körúti fogház udvarán elsőnek akasztották fel. Ugyanakkor került sor a helyettesére, valamint Korvin — Klein Ottóra és Kohn-Kerekes Árpádra. Most olvastuk, hogy “a proletárdikta-25