Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1968 (25-26. szám)
1968-06-01 / 25-26. szám
VÉLETLEN TALÁLKOZÁS Vagy: Csendőr, ne higyj senkinek! Pattogó vezényszavak: „Feküdj... fel. . . dobás . . . hajrá!” Ropog a gyakorlótöltény, amibe néha 1-1 kipróbálásra kiadott Goldman féle kettős-gyujtós-csapódó kézigránát reccsenése is belevegyük zeng az erdő! Bizony, nehezére esik az öregedő thtts-eknek és a mégidősebb néhány szakaszparancsnoknak az átképző tanfolyam, aminek gyakorlati részét S. város É-i szélén levő gödrös-akácos tisztásán tartottuk a 20-as évek elején. Titokban nézegették is az órájukat, hogy mikor fújja már a gyár a delet, ami nekik a bevonulást, étkezést, pihenést jelentette. De annak is eljött az ideje. Pillanatok alatt ment most a szerelék, célfigurák, rákászok, gránátok összeszedése, s a kis tisztáson máris menetkészen állt a század, hogy a barakban a kiérdemelt ebéd után rövid időre elnyúlhassanak az öreg csontok. Boldog emlékű jó Bodó Ádám thtts. a kiképzők kemény kötésű gyöngye, meg a másik, ugyancsak szűkebb hazáját, Erdélyt vesztett öreg Bara Márton szóig, vez, thtts., Gyergyótölgyes volt örsparancsnoka az út szélén velem tartottak. „Nótát” vezényelt a századot vezető B. hdgy a fáradt, de azért lépést tartani akaró öregeknek, de biz’ az nehezen ment, s a néhány fiatal oktatósegéd által diktált „Főhadnagy úr ha felül a lovára ...” dallamára csak itt-ott brümmögött bele egy-egy rekedt „borízű” hang azok részéről, akik itt is ki akarták vágni a rezet, mert azért voltak olyanok is. Az út a városon kívül még poros, a szélén az árokparton gyalogút. Itt jött velem szembe egy zömök, erős, jólöltözött férfi aktatáskával, karján porköpeny. Kinézésre velem egykorú. Mikor ki akarunk térni egymásnak, összepillantottunk, s a következő másodpercben egyszerre kiáltottuk egymás nevét. Iskolatársak, sport „vetélytársak”, így jóbarátok voltunk a boldog béke utolsó éveiben. Összeölelkeztünk, s míg a század és a két „jobbkezem” tovább haladt, megindult a kérdések sorozata, különösen a részemről. Hol, hogy élsz, mire vitted, háború, tanárok, régi barátok, Lenkék, Arankák, stb., stb. Találkozásunk feletti őszintének látszó örömét kimutatva elmondta, hogy igyekszik haza Rimaszombatba, ahol az anyjával él. Most Pesten járt, ahol a jogra van beiratkozva, mint „mezei ősjogász”. Nincs útlevele, mert a cseh hatóságok bizalmatlanok vele szemben itteni rokonsága miatt, így csak időnként, leginkább csak a vizsgákra, legtöbbször ezen az útvonalon — feketén — jön át és utazik Pestre. Ezért szállt le most is itt a vonatról, mert a következő megálló már határállomás. Ezen a környéken, amelyik átszeldelt, vízmosásos, erdős terep, ott megy át a határon ahol, s amikor akar, mint ahogy azt már többször is megtette, s még soha, egyik oldalon sem állították le. Persze „körültekintőnek” kell lenni! Toronyiránt 3 óra alatt Ajnácskőn lehet, ott még eléri a Fülek- Bánréve-i vonatot és estefelé már otthon is lesz. Ez a megszokott útja. Ha tudja, hogy itt szolgálok, már régen felkeresett volna. 18