Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1968 (25-26. szám)
1968-06-01 / 25-26. szám
Egy ilyen — békésnek leírt —- mindenkinek egyenlő jogokat biztosító Magyarországba én is szeretnék visszamenni és ott élni! De . • . Sok évet töltöttem szovjet hadifogságban. Munka után, s minden úgynevezett szabadnapon éveken át fejtágító — agymosó — tanfolyamokon tanultuk a rendszer igaz, üdvözítő igéit! De végre nekünk is megnyílt a rabság kapuja, s azt mondták, hogy hazamegyünk, mint jól átképzett „antifa” emberek. Maga nem tudja elképzelni azt a boldogságot, amit a szabadulás ígérete jelentett nekünk. Újra otthon lenni, szabadon élni, viszontlátni a családot! Ezzel a mérhetetlen lelkesedéssel ültünk vonatra. De azután ... Záhonynál.. . mit tesz Isten! Az átrakodásnál megszámláltattunk mint a vásárra szánt jó igavonó állatok, s elől-hátul a szadista ÁVÓ-sok mint hajcsárok tereltek minket, mint a barmokat a magyar vagonokba. Azután .. szomorú magyar tájakon ment a gőzös . . . ment velünk Budapestre. Itt kirakodtunk a semmitérő rongyainkkal ... s bent találtuk magunkat a Mosonyi-uti volt rendőrlaktanyában. Azt mondták, csak pár napig leszünk itt, az irataink elkészítéséig, utána mehetünk haza a családunkhoz. Ismét reménykedtünk, hiszen az a pár nap ennyi év után már csak könnyen elviselhető ráadás,... de újra csalódtunk! Habár tudhattuk volna, hogy gátlás nélkül, rendületlenül hazudnak. Ettől kezdve azután megint évekig jártuk a Kálváriát. De, hogy miért, arra sosem kaptunk feleletet. Még a családunk sem tudott róla, hogy visszaérkeztünk! Akik pedig megpróbáltak a külvilággal, vagy családjukkal érintkezésbe lépni, annak súlyos következményei lettek! Egy „szabad” országban még az is tilos volt! A Mosonyi utcából igen kemény bánásmód, valamint ujjnyomat és fényképezés után — mintha rablógyilkosok lettünk volna — ezer egynéhányan Kazincbarcikára, a többsoros dróttal és őrtornyokkal körülvett büntetőtáborba kerültünk, ahol megérkezésünkkor csak krumpli és kukoricaföldek voltak. Azok helyére sok véres verejtékkel — szadisztikus bántalmazások közepette — építettük fel az ország egyik legnagyobb vegyiipar-gyárát, mi rabok! Ezen idő alatt sok bajtársunk pusztult el, kiknek sírját sem tudjuk, vagy úgy eltűntek a süllyesztőben, hogy többet hírt sem hallottunk felőlük. Látja, itt is elvesztek emberek! Eltűntek, s csak a hozzátartozók sóhaja, imái szólhattak utánuk. Más ugyan ki törődött velük? Kérdem, lelkiismeretére apellálva, hol volt itt a jog? ítélet, végzés,, s minden indokolás nélkül — ököljog alapján — büntető munkatáborba internáltak nehéz munkára sok ártatlan embert, mint ingyen munkaerőt. Pedig, ha bármely személy, vagy intézmény hatalmat gyakorol embertársai felett, annak tudnia kell a Kor Szabadság Alapokmányát, az emberi jogok deklarációját, amit 1948 decemberében az Egyesült Nemzetek közgyűlésén elfogadtak. Ha már itt tartunk, ezzel kapcsolatban felhívom figyelmét két szakaszra, amelyik félreérthetetlenül kimondja: 14. szakasz: Mindenkinek joga van bármely országot elhagyni, beleértve sajátját és visszatérni hazájába. 9
