Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1967 (21-24. szám)
1967-12-01 / 23-24. szám
A négy gyerek szeme egyszerre fordult a belépők felé — ha lehet, még ijedtebben — s a szemközti ágyon, amit kívülről az ablakon át nem láthattak, ott feküdt az anyjuk . .. — Jó estét... — köszönt az örsparancsnok - no mi a baj... ? — Jaj Istenem ... jaj... — nyögött fel az asszony — jön az ötödik . .. Istenem ... az uram már kilenc órakor elment a faluba a bábáért... nem tudom hol lehetnek, mi van velük ... de már nem bírom . . . jaj . . . jaj Istenem . . . — No no, semmi baj ... ne féljen semmit . . . ! Eridj öcsém •— szólt a társához, megfeledkezve a szolgálati magázásról — rakj tüzet a konyhában, forralj vizet, de vidd magaddal a gyerekeket is . .. gyorsan, gyorsan ... — adta ki az utasítást és máris sietve dobta le magáról a szerelvényét, köpenyét, zubbonyát. — Azután semmi szégyen menyecske —■ szólt az asszonyhoz — nekem is van feleségem, gyerekem . .. hát ha nincs bába és az ura sincs itthon, majd segítek én. * * * Egy óra múlva nagy, fegyverhez szokott erős kezeiben úgy pihent meg az élet uj csodája, egy helyes kis fiúcska, mintha nem is az anyja méhéből szakadt volna ki ebbe a —■ ki tudja mit hoz rá — világba . . . — Vizet! — kiabált ki a társának ■— s aztán még a petróleum lámpa lángjánál fertőtlenített ollóval elvágva a gyerek köldökzsinórját, úgy fektette a megpihent anyja mellé a kisdedet, hogy a bába se különben. —■ Na ez megvolna — mondta csak úgy magában, aztán az asszonyhoz fordult. — Maga pedig most maradjon nyugodtan, mi majd kiküldjük a bábát és azt a tekergő urát is előkeritjük, de addig el ne aludjon a világért sem . . Hé gyerekek, vigyázzatok az anyátokra, tartsátok szóval, hogy el ne aludjon ... — ijesztett rá a legnagyobbik leánykára — azután megmosakodott a konyhában és már mentek is... — Az erdőn keresztül hamarább odaérünk — javasolta a fiatalabb, de ez is felesleges volt, mert az öreg lábai enélkül is tudták az utat — Na öcsém, hát ezt hogy tanították az iskolában — évődött a fiatal beosztottjával, ki alig egy éve került hozzá — mert látod, a csendőrnek ehhez is érteni kell, ha éppen úgy kívánja az élet. . . De hallod-e ... ne rohanjunk úgy, nem lesz annak az asszonynak semmi baja! Állj mán meg, hadd sodritsak egy cigarettát magamnak... — zsörtölődött kedvesen, jóérzéssel, mintha bizony a társa és nem ő diktálta volna a tempót. A felvillanó gyufa lángjánál a fiatal csendőr kissé büszkén, kissé zavartan és kissé csodálkozva nézte az öreg bajtársa arcát. Lassan egy éve, hogy nap, mint nap együtt van vele, de csak most, e pillanatban látta meg igazán, hogy ez az ember sokkal több neki, mint parancsnoka, több, mint egy idős bajtárs, több mint egy barát... — Tiszthelyettes ur ... — akart valamit mondani neki leikéből feltörő érzékenységgel, de nem volt ideje rá .. . — Mi volt az ... ? — ütötte fel a fejét a thtts. — Nem hallottad... ? 11
